Világbajnokaink a Főnixben

Vágólapra másolva!
2009.05.07. 00:02
Címkék

A debreceni Főnix-csarnok vendégül látta már a világ legjobb tornászait, Európa legjobb kézilabdázóit. Most a kontinens legtehetségesebb vívóit fogadja a péntektől vasárnapig tartó U23-as Európa-bajnokság keretében.

„Egy ideje újjáéledt a vívósport Debrecenben, új sportcsarnokot is kaptak vívóink, akik korábban a Bocskai-laktanyában sportolhattak. Helyes is, hogy Debrecen az ország második legnagyobb városaként feladatot vállal a vívásban. Eddig tőrözőink és párbajtőrvívóink voltak, de már van kardedzőnk is – mondta Kósa Lajos polgármester arról, hogyan talált egymásra a sportág és a helyszín. – Szabad-e most ilyenre áldozni? Szükséges is, a városmarketinget sportalapra helyezzük, ahelyett, hogy óriásplakátokra költenénk, s ezzel is Debrecent népszerűsítjük. Kell is, hogy erre legyen húszmillió forintunk, mintsem arra, hogy az osztrák tévében leadjunk három képet.”

A Főnixben pénteken a férfi tőrvívók és a női kardvívók ragadnak fegyvert, s már ez a nap is tartogat magyar esélyeket – Pető Réka például felnőttmezőnyben is esélyes lenne a négy közé kerülésre. Szombaton a férfi párbajtőrvívók és a női tőrvívók veszik át a főszerepet, vasárnap pedig a női párbajtőrvívók és a férfi kardvívók. Aznap a közönség – továbbra is belépő nélkül – a nemrég kadét egyéni világbajnoki címet nyerő Budai Dorináért is szoríthat, és közelről láthatja a felnőtt- és junior-világbajnok Szilágyi Áron és a junior-világbajnok Iliász Nikolász küzdelmét – akár egymás ellen is, mondjuk a döntőben.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
3 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
3 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
3 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
4 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
4 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik