Harcban a kvótáért

Sebestyén Júlia és Hoffmann Nóra. Leginkább korcsolyával a lábunkon látjuk őket magunk előtt – bár az elmúlt hónapokban a jégpálya közelébe sem mehettek.

Előbb Sebestyén dőlt ki a sorból: februárban kiújult az őszi Achilles-ín-sérülése, nem sokkal ezután pedig Hoffmann is kényszerpályára került – New Yorkban edzett jégtáncos párjával, Makszim Zavozinnal, amikor a palánknak csapódott. Eltört a koponyacsontja, és a bal csípőjét is erős ütés érte.

S a gyógymód? Mindkettejük számára pihenés, türelem és pihenés.

„A közérzetem nem túl jó, az időjárás változását nagyon megérzem, mégis azt mondhatom, sokat javultam az elmúlt hetekben – mondta Hoffmann Nóra. – A múlt héten már kétszer edzettem is, bár ezt leginkább még csak csúszkálásnak nevezném. A csípőm még nagyon érzékeny, és kifejezetten figyelek arra, hogy csak fokozatosan terheljem a lábam. Közben pedig már nagyon várom, hogy újra a régi legyek, reményeim szerint egy hónapon belül a még mindig meglévő szédülésem is elmúlik. A kötelező elemeket már meg tudom csinálni, csak az extrém és hirtelen mozgásokat nem végezhetem el még. Max Moszkvában már keményen edz, terveink szerint nem sokáig marad egyedül. Bizakodó vagyok: ha néhány héten belül teljesen felgyógyulok, bőven marad idő arra, hogy felkészüljünk a szeptemberi pótkvalifikációs versenyre.”

A Hoffmann Nóra által emlegetett viadal Sebestyén Júlia számára is kiemelt jelentőségű – Gurgen Vardanjan tanítványa ugyanis szintén kihagyta a márciusi világbajnokságot, így olimpiai kvótát csak Oberstdorfban szerezhet majd. Persze csak akkor, ha addig felkészülése zökkenőmentes lesz.

„Ma délután edzettem először – újságolta szerda délután a nyolcszoros magyar bajnok. – Február közepén voltam legutóbb jégen, ám úgy tűnik, már tünetmentes a lábam. Megérkezett az új cipőm is Amerikából, így az edzésen már azt is kipróbálhattam. Ez speciális, személyre, pontosabban lábra elkészített cipő, többen is ilyet viselnek a nemzetközi mezőnyben. Egyelőre barátkozom vele. S hogy milyen volt újra a jégen? Szavakkal ki sem tudom fejezni, milyen jól éreztem magam, bár csak alapdolgokat vagy csak alapelemeket csináltam. Az orvosaim a lelkemre kötötték, hogy minden téren tartsam magam a fokozatosság elvéhez. A gyógytornát az edzések mellett sem hagyhatom abba, emellett már balettórákra is járok, s ha minden ilyen szépen megy tovább, a szeptemberi versenyre fel tudok készülni úgy, hogy megszerezzem a kvótát a vancouveri olimpiára.”