Erős csapattal utaznak

2009.05.07. 23:11
Címkék
Ütőképes, s ami talán ennél is fontosabb, eredményesnek ígérkező csapat formálódik a július 8–12. között Prágában megrendezendő ifjúsági úszó Európa-bajnokságra – mostanáig kilenc sportoló teljesítette a szintidőt, s a június 11–14. között Egerben lezajló ifjúsági országos bajnokságig másoknak is lehetőségük lesz bekerülni az utazó keretbe.

Bernek Péter és Pulai Bence a Kőbánya SC-ből, Gyurta Gergely, Szána Zsombor, Zámbó Balázs és Dobár Éva a Jövő SC Veoliából, Szilágyi Ádám Százhalombattáról, míg Földházi Zsófia és Kapás Boglárka a BVSC-ből már egészen biztosan utazik a júliusi prágai ifjúsági kontinensviadalra – ők mindannyian elérték a hazai szövetség által előzetesen megjelölt szintet.

„A gyerekek még javíthatnak is a júniusi ifjúsági országos bajnokságig, ez az az időpont ugyanis, ameddig teljesíthetik az előírt időket. Ha pedig javulnak, akkor Prágában a kontinensviadalon bízhatnak a jobb sorsolásban” – mondta az olimpiai ezüstérmes Güttler Károly, aki már jó ideje mint utánpótlás szövetségi kapitány munkálkodik a hazai úszósportban.

A kapitány még a kőbányás Kozma Dominik és a veszprémi Rákos Patrik csapatba kerülését várja – különösen az Újpesttel bajnokságot is nyerő egykori futballista, Kozma István fiától vár kiemelkedő teljesítményt.

„Dominik sajnos lázas betegen feküdt, míg a többiek március végén a Budapest-bajnokságon voltak, pedig a Komjádiban már biztosíthatta volna helyét a csapatban. Nem aggódom, Dominik Bernek Petivel és Pulai Bencével edz Turi György irányítása mellett, s természetesen Cseh Lászlóval is nap mint nap összeméri tudását. Biztos vagyok benne, megússza a szintidőt” – folytatta Güttler.

A csapatba kerüléshez elegendő, ha a versenyző valamelyik távon eléri a limitet – ez persze nem jelenti azt, hogy a prágai Eb-n csak abban a számban lép majd rajtkőre. A sportoló, az edzője, no és persze a szövetségi kapitány dönt arról, hogy a kontinensviadalon mely távokon méretik meg magukat az úszók.

„A tavalyinál erősebb a mostani csapat, indulóink többsége éremesélyes Prágában, s a többiek is harcban lehetnek a dobogóért. Nem szeretnék kiemelni senkit, de ha muszáj, Bernek Petit említeném, aki kiváló úszóvá vált, ott volt Pekingben, s már a Budapest-bajnokságon is jó időket ért el.”

Legfrissebb hírek

Valami Amerika – elképesztő verseny végén Brandon McNulty lett az új világbajnok

Kerékpár
5 perce

Laver-kupa: az európai válogatott nyert Londonban

Tenisz
26 perce

Sima idegenbeli sikerrel nyitottak Dubei Debóráék a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
1 órája

Erste Liga: csak az újonc nem nyert az erdélyiek közül

Jégkorong
1 órája

Kosárlabda: Golomán György új csapatával megnyerte a lengyel Szuperkupát

Kosárlabda
1 órája

Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként 23. lett a vb-nagydöntőben

Egyéb egyéni
1 órája

Tekvondó: két magyar arany Lengyelországból

Utánpótlássport
1 órája