A számok a Loki mellett szólnak

2009.05.07. 23:11
Címkék

A Debrecen és az Újpest a most hátralévő négy ellenfelével szemben, hasonló pályaválasztásnál a tavalyi szezonban ugyanannyi pontot szerzett. A Loki csak a Diósgyőrt, a lila-fehér klub pedig csupán a Fehérvárt győzte le. A Megyeri útiak ellen szól ráadásul az is, hogy az együttes még sosem nyert Pakson.

Debrecenben persze most is elégedettek lennének azzal, ha a hátralévő mérkőzéseken ugyanannyi pontot szereznének az első helyért harcoló csapatok, hiszen ezzel a Loki lenne a bajnok – bár annál a négy pontnál azért többet várnak a szurkolók.

Érdemes megjegyezni még, hogy tavaly az utolsó négy fordulóban a DVSC tíz (a Sopron elleni meccset nem játszották le, a három pontot 3–0-s gólkülönbséggel kapta a Loki), míg az Újpest mindössze egy pontot szerzett.

Legfrissebb hírek

Sima idegenbeli sikerrel nyitottak Dubei Debóráék a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
12 perce

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
20 perce

Erste Liga: csak az újonc nem nyert az erdélyiek közül

Jégkorong
29 perce

Kosárlabda: Golomán György új csapatával megnyerte a lengyel Szuperkupát

Kosárlabda
37 perce

Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként 23. lett a vb-nagydöntőben

Egyéb egyéni
38 perce

Tekvondó: két magyar arany Lengyelországból

Utánpótlássport
40 perce

A dánok két góllal legyőzték a walesi válogatottat az NL-ben

Minden más foci
48 perce

Sportlövő ob: Péni István a világcsúcsnál jobb eredménnyel nyert

Egyéb egyéni
51 perce