24 ÓRA

2009.05.07. 00:02
Címkék

Van Basten: ennyi voltVan Basten: ennyi volt

HOLLANDIA. Lemondott posztjáról Marco van Basten, miután biztossá vált, hogy csapata, az Ajax nem végez BL-indulást érő helyen a bajnokságban. A korábbi aranylabdás tavaly júliusban ült le az amszterdamiak kispadjára, utódaként korábbi segítőjét, John van’t Schipet nevezték ki az idény végéig.

Vád alatt a Real vezetői

SPANYOLORSZÁG. Ramón Calderónt, a Real Madrid januárban lemondott elnökét, illetve utódát, Vicente Boludát is vád alá helyezte a madridi bíróság a tavaly decemberi közgyűlésen elkövetett csalások miatt. Santiago Torres bíró Calderón és Boluda mellett további 12 személyt vádolt meg többek között nyilvános dokumentumok meghamisításáért. Az érintettek május 20-án és 21-én állnak a törvényszék elé.

Torres visszatér

ANGLIA. Fernando Torres máris felépült térdsérüléséből, és Rafa Benítez menedzser szerint már szombaton, a West Ham elleni bajnokin visszatér a Liverpoolba. A spanyol szakember abban bízik, hogy Torresszel együtt Xabi Alonso is harcra kész lesz a hétvégén.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Belfastban lép pályára a magyar válogatott az NL-ben

Minden más foci
1 órája

Öt labdavesztés is belefért a Buffalónak; Washingtonban botlott a címvédő – videó

Amerikai sportok
1 órája

Jó szerencsét Belfastban!; George Best emlékeinek nyomában

E-újság
1 órája

Elő kell lépni! – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Jön a Farkas? – Hegyi Iván publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Újabb hiányzót kell pótolni – állítsa össze a magyar válogatott belfasti kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
1 órája

Nemzetek Ligája: Európa legfeszültebb meccsét rendezték a Nagyerdei Stadionban

Minden más foci
1 órája

Klopp első hazai meccsén történelmet írtak a görögök – először verték meg a németeket!

Minden más foci
1 órája