Újkori hét csapás előtt

Vágólapra másolva!
2009.05.06. 00:52
Címkék
A statisztikai lapokon két gólpassz került Hajnal Tamás neve mellé a Dortmund 2–0-s frankfurti győzelme után, ezzel a magyar középpályás 11-re növelte előkészítései számát, ami karriercsúcs. Még ennél is nagyobb tett, hogy a BVB sorozatban elért hat sikerével beállította a klubrekordot.

Megint jó dortmundi futballistának lenni?Megint jó dortmundi futballistának lenni?

Eddig sem volt rossz, de az utóbbi hetekben különösen jó. Ha még ilyen csúcsok jönnek, még jobb lesz, és még több örömöt jelent, hogy ennek az őrületnek a részese lehetek.

Milyen érzés, amikor azt látja, csak Misimovic, Bruggink és Marin adott önnél több gólpasszt a ligában?

Furcsa, de nagyon jó. Az előkészítés az egyik fő feladatom, egy-egy gólpassznak szinte annyira örülök, mintha én lőttem volna gólt. Az meg külön feldobott, hogy a Frankfurt elleni meccs után Klopp edző megdicsért, amiért neki tetszően láttam el a védekező feladataimat.

Nocsak: az ősszel még emiatt voltak nézeteltéréseik.

Igen, de akkor még két védekező középpályással játszottunk, most meg rombuszban helyezkedünk el négyen a pálya közepén. Most közvetlenül a védősort kellett nyomás alá helyeznem, és Klopp azzal volt elégedett.

A honlapjukon már a Hitzfeld-korszakot idézik, mondván, akkor volt legutóbb ilyen kiegyensúlyozott a csapat játéka, illetve állandó a felállása.

Azért túlzásokba nem kell esni, még ha látszik is a fejlődés. Az ősszel sem futballoztunk rosszul, csak akkor sok döntetlent játszottunk. Most jönnek a győzelmek is, amitől megnőtt az önbizalmunk, és az utolsó pillanatig hiszünk a sikerben. Ebben hasonlítunk a Hitzfeld-csapathoz.

Na de az a gárda Bajnokok Ligáját nyert.

Meg két bajnoki címet is. Az a csapat világklasszisokkal volt teletűzdelve, nagyon messze vagyunk mi attól. De az büszkévé tesz, hogy még az az együttes sem nyert zsinórban hat bajnokit. Erre csak a 2002-es bajnokcsapat, valamint a mi kis gárdánk volt képes. Most az a cél, hogy a Karlsruhe ellen megvalósítsuk azt, ami a százéves klub történetében még egyszer sem sikerült: egymás után hetedszer is nyerni akarunk.

Az utolsó ellen ez kötelező is.

Ezért lesz nehéz. Nem gondoltam volna, hogy egykori csapatom másfél hete nyer Leverkusenben, erre győzött. Most nálunk próbálja megragadni az utolsó utáni szalmaszálat. Sajnálni fogom…

Hova várja a Dortmundot?

Ha megnyerjük a hátralévő négy meccsünket, akkor az első ötben leszünk, és indulhatunk valamelyik európai kupában. Ha nem nyerünk négyet, átkozottul nehéz lesz odaférni a mezőny elejére. Jó lenne győzni szombaton, a vetélytársak meg csak elhullajtanak néhány pontot.

Egyetért azzal, hogy a Dortmund akár a bajnoki címet is eldöntheti?

Az ilyen feladatokért érdemes futballozni. Ha a jövő héten megverjük a Wolfsburgot, rólunk beszél majd mindenki. Egyre nagyobb a tekintélyünk, ami az elmúlt hetekben még nem volt így. Úgy érzem, ha rajtunk múlik, talán a Bayern München felé billen a mérleg nyelve.

Legfrissebb hírek

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
15 perce

Tizenegy magyar versenyző szerepel a thaiföldi szumó-vb-n

Egyéb egyéni
18 perce

Először nyert hivatalos meccset a magyar kerekesszékes kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
34 perce

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
38 perce

Cseberből vederbe – kongatja a vészharangot a brazil média a válogatott botladozása után

Foci vb 2026
1 órája

Eldorádó a bécsi Práterben – vb-selejtezők, 8. rész

Képes Sport
1 órája

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Thiago Alcántara lett Flick segítője a Barcánál

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik