Szávay nem bírt a dán Wozniackival

2009.05.06. 00:52
Címkék
Szávay Ágnes 6:3, 6:2 arányú vereséget szenvedett a top tízet ostromló Caroline Wozniackitól.

Szávay Ágnes igencsak belehúzott a kétmillió dolláros római WTA-premiertorna sorsolásánál. Első fordulós ellenfele, a dán Caroline Wozniacki ugyanis nemcsak a hagyományos világranglistán ostromolja az első tízet, hanem az idei eredményeket figyelembe véve ő 2009 hatodik legeredményesebb játékosa, sőt áprilisban már egy tornagyőzelmet is elkönyvelhetett Ponte Vedra Beachen. Szávay, mint ismeretes, nincs ilyen jó passzban, bár legutóbbi három vereségét kizárólag top tízes játékostól szenvedte el, azaz nincs miért szégyenkeznie.

A 18 esztendős dán lány erősen kezdett, és 2:1 után elvette Szávay szerváját, a Vasas teniszezője azonban rögtön visszavette az adogatóelőnyt. Ám a következő gémben Wozniacki ismét értékesítette első bréklabdáját, utána pedig már csak arra figyelt, hogy Ági ne lephesse meg újból – 38 perc alatt 6:3-ra nyerte meg az első felvonást.

A második szettet Szávay kezdte bátrabban, de míg ő három bréklabdát is kihasználatlanul hagyott, Wozniacki értékesítette a másodikat. Áginak ismét lett volna esélye visszakapaszkodni, de megint csak elbukta a fogadóesélyt, ami annyira visszavetette, hogy elveszítette saját adogatójátékát is. 5:2-es hátrányban még kiharcolt két bréklabdát, de ezeket sem értékesítette, így végül 78 perc alatt, 6:3, 6:2-re kikapott. Pedig több volt a meccsben…

A legfrissebb világranglistán, amelyen sem a férfiaknál, sem a hölgyeknél nincs nagy változás (bezzeg majd jövő hétfőn, amikor előbbieknél helyet cserél Novak Djokovics és Andy Murray), Szávay két helyet előrelépve 30., és jó esélye van arra, hogy beférjen a kiemeltek közé a kevesebb mint három hét múlva kezdődő francia nyílt teniszbajnokságon. A másik top százas magyar, Czink Melinda élete legjobb helyezésén javítva már 62., és tovább araszolhat előre – a 220 ezer dolláros estorili viadalon ugyanis selejtezős ellenfél vár rá kedden egyesben.

Legfrissebb hírek

NB II: Budapest Honvéd FC–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
3 perce

Szigorúbb szankciókat és közös európai költségplafont szorgalmaznak a Bundesliga elöljárói

Német labdarúgás
51 perce

Hat aranyérmet szereztek a magyarok a kempo-világbajnokságon

Egyéb egyéni
55 perce

Szerb Szuperliga: Topolya–Mladoszt Lucsani

Minden más foci
1 órája

Faluvégi: Csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjak a csapatnak

Kézilabda
1 órája

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
1 órája

Francesco Calzona nem folytatja a szlovák válogatott élén – hivatalos

Minden más foci
2 órája

Per Johansson: A Brestet is teljes, minden elemében erős csapatnak tartom

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik