Oda az első meccslabda

Vágólapra másolva!
2009.05.06. 00:52
Címkék
A férfi kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjének harmadik meccsén az Albacomp nyert a Falco ellen, s így versenyben maradt.

Rezzenéstelen arccal kevergette kávéját másfél órával a mérkőzés kezdete előtt az Albacomp-csarnok büféjében Szrecsko Szekulovics. A kérdésre, véget vetnek-e a párharcnak, a Falco szerb trénere egy félmosoly kíséretében csak ennyit mondott: „Remélem.”

No igen, amire senki sem számított: két meccs után az alapszakaszt a hatodik helyen záró szombathelyiek 2–0-ra vezettek a hónapokon át fix aranyesélyesként emlegetett, a reguláris szakasz hajrájában azonban megzakkanó Albacomp ellen. Fehérváron ekkor egy mifelénk eddig ismeretlen válságkezelést alkalmaztak, a korábban sikert sikerre halmozó vezetőedző, Peresztegi Nagy Ákos (aki a találkozó előtt vehette át a 2008 legjobb Fejér megyei trénere díjat) nyakára ültették szakmai igazgatóként Peter Stahlt. Ám egész idáig a korábban Dombóvárról, majd Körmendről is rövid úton távozó német tréner sem tudott új irányt szabni az eseményeknek.

Mint egy westernfilm, úgy indult a meccs. A két fél tüzelt közelről, tüzelt távolról, s mivel a védekezésre egyik oldalon sem pazaroltak energiát, kezdett ámokfutás jelleget ölteni a játék. Szrecsko Szekulovics zónázásra utasította játékosait, s ez valamelyest lefékezte a házigazdákat, bár az alapvonalat szellősen felügyelték a szombathelyiek. A fehérváriakat megzavarta centerük, Scott Morrison bokasérülése. Az amerikai ápolása alatt a pálcikalábú, 202 centis magassága mellett mindössze 91 kilós Rashad Bellnek kellett csatáznia a nála öt centivel magasabb, 100 kilós Horváth Zoltánnal és a 212 centis, 115 kilós horvát Denis Vrsaljkóval. A második felvonásra összedrótozták Morrisont, s egyből hatékonyabb lett az Albacomp. A Falco sűrűn váltogatta védekezését, mégis sorra kapta a kosarakat, s még nagyobb is lehetett volna a különbség a félidőig, ha a hazaiak nem rontanak el hat büntetőt.

A folytatásra mozaikokra hullott a címvédő kosárlabdája. Zűrzavaros védekezés, anarchia a támadójátékban – több sem kellett a vendéglátóknak, s faképnél hagyták a Falcót. A látogatók megpróbáltak még visszajönni a meccsbe, ám amikor a 30. percben előbb Vrsaljko, majd Andrija Csirics is kipontozódott, végképp eldőlt a csata. A folytatásban már csak a szombathelyi szurkolótáborral nézeteltérésbe keveredő Bell különműsora, valamint az összesen 53 (!) faultot befújó a játékvezetők idegborzoló, nemegyszer követhetetlen logikájú ítéletei okoztak izgalmakat.

Folytatás pénteken 18 órától Szombathelyen.

Legfrissebb hírek

Kőszegi György lett a kombinát hőse, aki az ezüstéremre rendre kész volt

Népsport
36 perce

A tízgólos vereség után lemondott a moldovai szövetségi kapitány

Minden más foci
1 órája

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
1 órája

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
8 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
8 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
8 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
9 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
9 órája
Ezek is érdekelhetik