Oda a pályaelőny

K. G.K. G.
2009.05.06. 00:52
Címkék

Hamar hátrányba került az NBA tavalyi szezonjának két nagydöntőse – mind a Los Angeles Lakers, mind a Boston Celtics hazai pályán veszítette el a nyitó mecset a Houston Rockets, illetve az Orlando Magic ellen a főcsoport-elődöntőben. A Lakersnél az volt a kérdés, hogy a sérüléséből nemrég visszatérő Andrew Bynum képes lesz-e megfogni Jao Minget, illetve a hétvégén még betegséggel bajlódó Kobe Bryant így is vezére tud-e lenni csapatának. Nos, Bryanten nem múlt a találkozó: a tavalyi évad legértékesebbjének megválasztott hátvéd 32 pontot ért el, ám ez is kevésnek bizonyult a 28 pontig és 10 lepattanóig jutó kínai óriás vezette Rockets ellen. Az Orlando sikeréért szintén egy center tette a legtöbbet – Dwight Howard 16 ponttal és 22 lepattanóval erős dupla duplát ért el a bostoni első meccsen, így (bár a Celtics a mérkőzés végén feltámadt) a vendégek egy keveset megtartottak nagy előnyükből. Közben biztossá vált, amit eddig csak sejteni lehetett: a Cleveland Cavaliers szupersztárját, LeBron Jamest hatalmas fölénnyel választották meg az idei alapszakasz MVP-jének.

Eredmények a 18. oldalon

Legfrissebb hírek

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
24 perce

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
29 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
59 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája