Lépéselőnyben a Szeged

2009.05.06. 00:52
Címkék
A bajnoki elődöntő első mérkőzésén jobb második félidei teljesítményével meggyőző sikert aratott az aranyéremre törő Pick-Szeged.

Gondok garmadája nyomasztotta az utóbbi hónapokban a szegedieket, a hullámvölgyből ausztriai „túlélőtáborral” igyekezett kisegíteni a csapatot a klub vezetősége. A sorozatban elvesztett európai kupamérőzések és a csúfosan elbukott Magyar Kupa-döntő után a fizetésük húsz százalékának elvonásával büntették a játékosokat, valamint a lélektelenül játszó Petar Nenadicsot eltiltották az edzésektől és a mérkőzésektől.

„Április közepén büntettek meg, az edzéseket egy hete újra látogathatom. Ausztriában is ott voltam a háromnapos kalandtúrán, amely remekül sikerült – mondta Petar Nenadics, aki a díszpáholyból figyelte csapattársai győzelmét. – Edzőnkkel megbeszéltem, hogy az elődöntőben még nem szerepelek, de a fináléban, valószínűleg a Veszprém ellen, újra számít rám. Mindent megteszek, hogy megmutassam neki és a klub vezetőinek, nem én vagyok a leggyengébb láncszem.”

A szegediek ezekben a napokban a Dunaferr elleni párharcot tartják a legfontosabbnak, de a lelkük mélyén már készülnek az MKB Veszprém elleni „megszokott” döntőre, és – miközben jobbulást kívánnak a megműtött Dejan Pericsnek – tudják, hogy a világklasszis kapus nélkül jelentősen csökken a Veszprém esélye a címvédésre. Ez legalább annyira javítja a hangulatot az aranyéremre törő szegediek öltözőjében, mint a csapategységet szolgáló osztrák túra.

„A klub sikereit és a magyar kézilabda érdekét egyaránt fontosnak tartjuk – mondta Pistrui László, a Pick-Szeged elnök-tulajdonosa. – Az utóbbiért ismét van okunk aggódni, mert félő, hogy a jövő hét végén rendezendő szövetségi tisztújító közgyűlésen rossz döntések születnek.”

A szegedi elnök kissé talányos véleményének ellentmond, hogy a jelölés során a lehetséges MKSZ-elnökök között elsöprő többséget élvezett Sinka László, a jelenlegi főtitkár, aki emiatt (meg persze Vass Sándor szakmai alelnök visszalépése miatt) gyakorlatilag már elnöknek tekinthető. Ugyanakkor az sem vitás, hogy a Pick háza táján is akad mostanában rendeznivaló, ezért jött jól Vladan Matics csapatának a hétfői győzelem. A szerb tréner sorsa múlhat az együttes bajnoki sikerén, de az is lehet, hogy ez a kiemelkedő eredmény sem mentheti meg őt. Igaz, a KEK-búcsú után lemondott Matics, akit az évad végéig mégis helyén hagyott a vezetőség.

Legfrissebb hírek

BL-csúcsrangadó Párizsban – Budapestért; Győr–Brest a final fourban

E-újság
18 perce

Keddi sportműsor: PSG–Bayern München elődöntő a BL-ben

Minden más foci
32 perce

A Nemzeti Sport csapata az idén is körbefutotta a magyar tengert

Egyéb egyéni
41 perce

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
1 órája

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
1 órája

Vancsa Zalán duplájával elődöntős az élvonalba jutásért folyó rájátszásban a Lommel

Légiósok
1 órája

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
1 órája

Elkezdődnek a lelátófedési munkák az NB II-es Kecskemét stadionjában

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik