Közel a megállapodáshoz

2009.05.06. 00:52
Címkék

Negyedóra: hétfő reggel ennyi ideje volt Kisteleki Istvánnak, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökének arra, hogy Erwin Koemannal tárgyaljon – ugyanis indult a szövetségi kapitány repülőgépe. Előzmények: az elnök kijelentette, hogy nagyon elégedett a holland szakember munkájával, és meghosszabbítaná a szerződését.

Az elnök terveiről eddig lapunknak beszélt, most megosztotta gondolatait Erwin Koemannal is. De egyelőre nincs konkrétum az esetleges megállapodásról.

„Abban maradtunk, hogy két héten belül leülünk, addig átgondoljuk, mit is szeretnénk egymástól – mondta Kisteleki István. – A kapitány nagyon örült, hogy elégedettek vagyunk a tevékenységével, és úgy érzi, az eddigi teljesítménnyel a szurkolókat és a médiát is maga mögött tudhatja – márpedig ha ennyi örömet jelent a munkája, szívesen folytatja. Elmondta, hogy az elmúlt hétvégén a telki komplexum átadásánál és az Újpest–Diósgyőr mérkőzésen is rengeteg elismerést, szeretetet kapott, ami nagyon sokat számít. Igaz, nem akarok a nevében beszélni, de tudtára adtam: a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőinek végéig szeretnénk őt szövetségi kapitánynak.”

Legfrissebb hírek

BL-csúcsrangadó Párizsban – Budapestért; Győr–Brest a final fourban

E-újság
19 perce

Keddi sportműsor: PSG–Bayern München elődöntő a BL-ben

Minden más foci
34 perce

A Nemzeti Sport csapata az idén is körbefutotta a magyar tengert

Egyéb egyéni
43 perce

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
1 órája

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
1 órája

Vancsa Zalán duplájával elődöntős az élvonalba jutásért folyó rájátszásban a Lommel

Légiósok
1 órája

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
1 órája

Elkezdődnek a lelátófedési munkák az NB II-es Kecskemét stadionjában

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik