Kecskemét: a rettegés foka

Vágólapra másolva!
2009.05.06. 00:52
Címkék
A tavasszal hazai pályán veretlen a KTE-Ereco. Montvai Tibor, a kecskemétiek csatára is egyre jobb formába lendül, a korábban Zalaegerszegen is futballozó támadó 2004-ben és 2005-ben is győztes gólt rúgott a ZTE-nek.

A Kecskeméti TE-Ereco tavasszal hazai pályán négy meccsből hármat megnyert, egyszer pedig – a bajnokesélyes Újpesttel – döntetlent, 2–2-t játszott. E mérkőzéseken tizenkét gólt szereztek Montvai Tiborék, így aztán joggal optimisták a ZTE-re várva.

„Két gól alatt egyik csapat sem úszta meg – mondta lelkesen Montvai Tibor, a KTE csatára. – Kettőt rúgtunk a Fehérvárnakés az Újpestnek, hármat a Haladásnak, legutóbb pedig ötöt a REAC-nak, utóbbiból kettőt én vállaltam. Közhely, de ettől még igaz: hozzánk oroszlánbarlangba érkeznek Waltner Róberték, nem árt, ha ehhez tartják magukat.”

A kecskeméti csatárnak más oka is van az optimizmusra.

„A 2005–2006-os szezonban a ZTE-ben játszottam, Dajka László és Szentes Lázár edzősködése idején. Még mielőtt a ZTE-hez szerződtem, a PMFC játékosaként otthon kétszer is nyertünk egy nullára, s büszke vagyok rá, hogy mindkétszer én rúgtam a gólt. Ha csereként is, de játszom volt csapatom ellen, s hiszem, hogy a szerdai meccs után is emlegetik majd a nevem Zalaegerszegen.”

A fordulóban érdekesnek ígérkezik még a REAC–Paks és a Siófok–Nyíregyháza mérkőzés. Ha a rákospalotai csapat nem nyer, biztosan kiesik az élvonalból. A Siófokot ebben a körben még nem fenyegeti veszély, ha nem szerez pontot, akkor is marad minimális esélye a bentmaradásra.

Legfrissebb hírek

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
13 perce

Visszavonult a világbajnok kapus

Francia labdarúgás
34 perce

Szatmári András: Küzdök tovább magamért, az edzőmért, a helyemért a csapatban

Egyéb egyéni
43 perce

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
1 órája

A Puskás Arénában voltak a legtöbben a szeptemberi, európai vb-selejtezőkön

Foci vb 2026
1 órája

Birkózás: formálódik az ígéretes generáció az utánpótlásban

Utánpótlássport
1 órája

Dupla Tízes: közelebb vagy távolabb került a világbajnoki álom a válogatottól?

Magyar válogatott
1 órája

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik