Felálltak a „kicsik”

2009.05.06. 00:52
Címkék

Az első mérkőzésekhez hasonló összecsapásokat láthatott a közönség a főcsoport-elődöntő Detroit–Anaheim, illetve Boston–Carolina párharcának második találkozóján, csakhogy mindkét pályán szerepet cseréltek a csapatok. Azaz a Ducks legyőzte a Red Wingst 4–3-ra, míg a Hurricanes elsősorban kiemelkedő kapusteljesítményének köszönhetően viszonylag kényelmesen megverte a Bruinst 3–0-ra. Az állás mindkét oldalon 1–1.

Az első körben az alapszakaszgyőztes San Josét búcsúztató Anaheim lendületesen kezdett a Red Wings ellen, csak Chris Osgood bravúrjai mentették meg a címvédőt attól, hogy korán hátrányba kerüljön. Aztán szerencsés góllal vezetést szereztek a hazaiak: Brad Stuart a korcsolyájával középre passzolta a korongot, amely James Wisniewski lábáról pattant Jonas Hiller kapujába. A játékvezetők percekig videóztak, hiszen a rúgott gól szabálytalan, de mivel nem kapura ment a „lövés”, végül némi szabályértelmezési vitát követően megadták a gólt.

A Ducks feldühödött, fordított, majd miután a hazaiak egyenlítettek, a második harmad elején ismét vezetést szerzett. A harmadik periódusban ismét egyenlített a Red Wings, amely hatalmas fölénybe került. Ezt azonban nem tudta hasznosítani, és következett a hosszabbítás. Aztán még egy hosszabbítás. Aztán még egy. Ennek az elején Todd Marchant egyéni akciója végén betalált Osgood kapujába, és eldöntötte a meccset. Jonas Hiller 59 védéssel segítette csapatát.

Bostonban Cam Wardnak 36 védés kellett a hibátlan teljesítményhez, a Bruins 11 győzelem után kapott ki.

Legfrissebb hírek

Curling vegyes páros vb: ráadásban legyőzte a házigazda svájciakat a magyar duó

Téli sportok
33 perce

Szabados Ármin: Nem ez a csúcsformám

Atlétika
44 perce

Sorsoltak a női kézilabda BL-ben, a Brest Bretagne lesz a Győri ETO ellenfele az elődöntőben

Kézilabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: távozott a kieséstől fenyegetett ZTE vezetőedzője

Kosárlabda
1 órája

Magyar Kupa: nyilvánosságra hozták a döntő pontos időpontját

Labdarúgó NB I
2 órája

NS-infó: BL-csapat is érdeklődik Tóth Balázs iránt

Légiósok
2 órája

Mennyi időre dőlt ki Mbappé? Közleményt adott ki a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2 órája

A FIDE is tagja lett a Nemzetközi Világjátékok Szövetségének

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik