24 ÓRA

Vágólapra másolva!
2009.05.06. 00:52
Címkék

Nem kell RanieriNem kell Ranieri

OLASZORSZÁG. Lapértesülések szerint legkésőbb három hónap múlva távozik posztjáról Claudio Ranieri, a hat tétmérkőzés óta nyeretlen Juventus edzője. Ha viszont a csapat nem veri meg vasárnap este a Milant, azonnal menesztik – helyére Ciro Ferrara, a Juve korábbi hátvédje ugrik be.

Bartont megbüntették

ANGLIA.A Newcastle legalább kéthetes eltiltással és fizetésmegvonással büntette Joey Bartont, akit a Liverpool elleni mérkőzésen (0–3) kiállítottak. A középpályás azzal súlyosította vétkét, hogy a meccs után összeszólalkozott az őt bíráló Alan Shearerrel, a Newcastle menedzserével.

Ronaldo lett a legjobb

BRAZÍLIA. A szövetség szavazása alapján Ronaldo lett a paulista bajnokság legjobb játékosa. A Corinthiansszal állami bajnokságot nyerő támadó a ligaválogatottba is bekerült.

Putyin is támogatja

OROSZORSZÁG. Vlagyimir Putyin miniszterelnök bejelentette: a kormány teljes mellszélességgel kiáll a 2018-as vb oroszországi megrendezése mellett. A nemzetközi szövetség 2010 decemberében nevezi meg a 2018-as és a 2022-es vb rendezőjét is.

Másfél hónap várakozás

SPANYOLORSZÁG. Az utolsó vizsgálattól függően másfél hónapon belül eldől, hogy Rubén de la Red folytathatja-e pályafutását. A Real Madrid középpályása a Real Unión elleni őszi kupameccsen vesztette el az eszméletét, és azt követően derült ki, hogy szívproblémákkal küszködik.

Mijatovics érzi a bajt

SPANYOLORSZÁG. A közeljövőben távozik posztjáról Predrag Mijatovics, a Real Madrid sportigazgatója – értesült a spanyol sajtó. A sokat bírált elöljáró állítólag nem várja meg a júniusi elnökválasztást, hanem lemond.

Fejbe dobták a védőt

ROMÁNIA. Kórházba került Pawel Golanski, a Steaua lengyel hátvédje, miután a csapatot szállító buszt ismeretlen tettesek megdobálták. Egy kő betörte a jármű ablakát, és fejen találta a védőt, akinek sérülése nem súlyos.

Legfrissebb hírek

Szivós Márton: Magasra kell tennünk a lécet, és megpróbálni átugrani

Vízilabda
19 perce

Varga Barnabás kapu előtti hatékonysága a klasszisokét idézi

Magyar válogatott
45 perce

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
7 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
7 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
7 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
8 órája
Ezek is érdekelhetik