Minek ide Ronaldinho?

2009.05.04. 02:05
Címkék
Tartja a lépést a Milan az Internazionaléval, a Catania otthonában – Ronaldinho nélkül – elért 2–0-s győzelmének köszönhetően újra hét pontra megközelítette a listavezető Internazionalét, a Juventus pedig a Lecce elleni botlásával (2–2) leszakadt a piros-feketéktől.

„Hatalmas megtiszteltetés szá momra, hogy a brazil bajnokhoz hasonlítanak, és boldog vagyok, hogy vasárnap a pályán is öszszefuthatok vele a Stadio Angelo Massimóban” – lelkendezett a Catania szurkolói körében régóta csak Mascarinhónak becézett Giuseppe Mascara a Milan elleni bajnoki mérkőzés előtt, nem is sejtve, hogy a nagy találkozásra végül esélye sem lesz. Tegyük hozzá, a randevú nem a cata niai ász miatt hiúsult meg, és még csak nem is Ronaldinho hibájából, sokkal inkább Carlo Ancelotti döntése következtében: a Milan vezetőedzője a második félidő közepén elküldte ugyan melegíteni aranylabdás támadóját, ám végül egy percre sem vetette be.

Félreértés ne essék, Ronaldinho mellőzésébe szakmailag nehéz belekötni, hiszen a gárda győzelmi sorozata vasárnap sem szakadt meg, 2–0-ra felülmúlta szicíliai vetélytársát. Mégis szembetűnő, hogy a Barcelonától tavaly nyáron hatalmas csinnadrattával szerződtetett játékos mennyire a háttérbe szorult csapatában. Bajnokin legutóbb február 15-én az Inter elleni derbin szerepelt a kezdők között, utána három találkozót sérülés miatt hagyott ki, majd zsinórban hatszor csereként jutott szóhoz, most vasárnap pedig, hiába volt makkegészséges, nem játszott egy percet sem.

Ezután nem lenne meglepő, ha a láthatólag kedvét vesztett 29 éves brazil a jövőjét tisztázandó ismét találkozót kérne a klubvezetőktől. Hírlik, a Fenerbahce már meg is kereste a csalódott futballistát, aki három éven át négymillió fontnak megfelelő összeget kapna Isztambulban. Az átigazolási pletykáknál sokkal aktuálisabb kérdés, miért fogyott el a levegő a Milannál Ronaldinho körül.

A választ megkapjuk, ha a piros-feketék Catania ellen kezdő támadórészlegét megnézzük. Elöl Kaká és Filippo Inzaghi alkotott ékpárt, mögöttük Clarence Seedorf segédkezett, s a legkevesebb, amit elmondhatunk róluk, hogy aktuális formájuk alapján mindhármuknak sokkalta több „joguk” van a játékra, mint brazil csapattársuknak. Akinek bizonyíték kell, annak röviden leírnánk a Milan két gólját: az elsőnél Kaká hozta játékba Inzaghit, aki két védő közül kilépve a kapus mellett a hálóba külsőzött, a másodiknál pedig David Beckham fejese nyomán Kaká Inzaghit megelőzve továbbított az üres kapuba.

Ronaldinho kedvezőtlen helyzetét jelzi, hogy az említetteken kívül a vasárnap csereként beszálló Alexandre Pato is megelőzi őt a sorban, s a jelek szerint immár be kell érnie az eddig Andrij Sevcsenkónak jutó megalázó szereppel: sportruhát húz a meccs előtt, mozog egy kicsit az oldalvonal mellett, aztán szépen felöltözik, és hazamegy.

S még valószínűleg bajnoki aranyérmet sem kap mindezért, hiszen az Interrel szemben megmaradt hét pont különbség a hátralévő négy forduló alatt aligha ledolgozható. A második hely viszont legalább biztosnak tűnik a Milan számára, hiszen a Juventus meglepetésre botlott a Lecce ellen (2–2), így a harmadik helyen álló torinóiak hátránya immár négy pont.

Legfrissebb hírek

Edzők és mesterek – Malonyai Péter pubilicisztikája

Labdarúgó NB I
11 perce

BL-csúcsrangadó Párizsban – Budapestért; Győr–Brest a final fourban

E-újság
1 órája

Keddi sportműsor: PSG–Bayern München elődöntő a BL-ben

Minden más foci
2 órája

A Nemzeti Sport csapata az idén is körbefutotta a magyar tengert

Egyéb egyéni
2 órája

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
2 órája

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
2 órája

Vancsa Zalán duplájával elődöntős az élvonalba jutásért folyó rájátszásban a Lommel

Légiósok
3 órája

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik