Nem akart báb lenni

2009.05.03. 02:26
Címkék

Mi történt? Felmondott vagy elküldték?Mi történt? Felmondott vagy elküldték?

Önként távoztam – mondta Szabó András. – Két hete, Révész Attila felmondása után szinte automatikusan engem neveztek ki. Úgy gondoltam, ha én veszem át a szakmai munka irányítását, egyedül dönthetek lényeges kérdésekben, a saját elgondolásom alapján.

Ezzel szemben?

Nem tudtam megfelelni a klubmenedzser Révész Attila és a tulajdonos Sziky Gyula elképzeléseinek.

Mit jelent ez konkrétan?

Szerettek volna befolyásolni az összeállítás és a taktika tekintetében. Nincs ezzel semmi baj, de ha ezt előre közlik velem, el sem vállalom a feladatot. Az elején kellett volna ezt tisztázni.

Azt mondták önnek, hogy ne ez játsszon, hanem az?

Előfordult ilyen is, de leginkább az általam kitalált taktikát kritizálták. Szakmailag másképp látunk mindent. Nem biztos, hogy én gondolom jól, de akkor nincs is rám szükség Nyíregyházán.

Mihez kezd most?

Nem adom fel azt a tervem, hogy dolgozhatok még olyan helyen, ahol minden normálisan működik. Hiszek benne, hogy létezik ilyen klub.

Legfrissebb hírek

A bárányok hallgatnak – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
6 perce

Edzők és mesterek – Malonyai Péter pubilicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

BL-csúcsrangadó Párizsban – Budapestért; Győr–Brest a final fourban

E-újság
6 órája

Keddi sportműsor: PSG–Bayern München elődöntő a BL-ben

Minden más foci
6 órája

A Nemzeti Sport csapata az idén is körbefutotta a magyar tengert

Egyéb egyéni
7 órája

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
7 órája

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
7 órája

Vancsa Zalán duplájával elődöntős az élvonalba jutásért folyó rájátszásban a Lommel

Légiósok
7 órája
Ezek is érdekelhetik