Lazarov mégsem jön

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2009.05.03. 02:26
Címkék

A mélyülő gazdasági világvál ság nem kíméli a tehetős európai klubokat sem. A szkopjei Dnevnik lap úgy tudja, hogy a CO Zagreb csökkenteni akarja a macedón Kiril Lazarov (a BLgóllövőlista vezetője) fizetését, és ha ez nagy mértékű lenne, az MKB Veszprém volt klasszisa nem fogadná el az ajánlatot. A horvát klub illetékesei szerint 10–25 százalékot faragnak le a sztárcsapat legjobban fizetett játékosainak gázsijából, s ha ez gond Lazarovnak, új játékost keresnek a helyére.

Ha Lazarov ügye így alakul, a Zágráb eladhatja a játékost, vagy – ha szerződésszegést állapítanak meg – szabadon igazolható lesz az átlövő. Korábban érdeklődött Lazarov iránt a Ciudad Real, a Barcelona és a Flensburg, míg a Veszprém – ha meg kell vásárolni – túl borsosnak tartja az árát. A magyar bajnoknak ráadásul van, s ha sikerrel zárulnak a megbeszélések, marad is klasszis balkezes átlövője: a szerb válogatott Marko Vujin. Erre egyre jobb az esély, hiszen május van, rögvest vége az idénynek, s már nyilván bejelentette volna a Veszprém, ha nem látna reális esélyt a tavaly a Gummersbachnak aláíró Vujin visszavásárlására.

A CO Zagreb azért is gondban van, mert két jelentős szponzora nem támogatja tovább, s emiatt 500 ezer euróval kisebb lesz a költségvetése. Emellett Ivano Balic átigazolásáért egymillió euró hitelt volt kénytelen felvenni. Balic viszont sem játékával, sem szponzoraival nem hozta a várt bevételeket, s az évi 350 ezer eurós fizetését Zágrábban nem tudják, s már nem is nagyon akarják fizetni. A Zagreb bejelentette, hogy a legjobb játékosának tartott Igor Vori évi 150 ezer eurós fizetésénél senki sem kaphat többet, azaz Balicnak, Lazarovnak is meg kellene elégednie ennyivel.

Legfrissebb hírek

Vizes vb: Zombori döntős 400 méter vegyesen, női úszóink nem jutottak tovább

Vizes vb 2025
19 perce

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
8 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
8 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
9 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
9 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
9 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
10 órája
Ezek is érdekelhetik