Le a kalappal, fiúk!

Potyogtak a könnyek. Svájcban, Magyarországon, a határokon túl egyaránt. Sille Tamás kipattanóból egyenlített. Értik, hat perccel a vége előtt egyenlített! Szlovákia ellen!

Álomszép…

De hogy kezdődött?

Itthon vagyunk.

Minden tekintetben. A háromezresre becsült magyar szurkolótábor olyan libabőrt előidéző hangulatot teremtett már a kezdés előtt az Aréna előtt, hogy arra nincsenek szavak. A helyiek tátott szájjal nézték a piros-fehér-zöldbe öltözött tömeget, a kanadai fanatikusok sem akartak hinni a szemüknek. A legnagyszerűbb mégsem ez. A nagyjából hatodannyi szlovákkal mindössze hangpárbajt (no jó, és sörpárbajt…) vívott az elképesztően feltüzelt tábor, sőt alkalomadtán össze is ölelkeztek a felek.

Mindenki mondta a magáét, de az atrocitás legkisebb jele sem riogatott. Elképzelhető mindez futballmeccs kapcsán? Aligha. A jégkorong más. Ezért is csodálatos játék!

Itthon vagyunk.

Az A-csoportban! Mert idevaló ez a csapat. Nem ajándékba kapta, alaposan megharcolt érte. Jan Filc, a rivális szövetségi kapitánya is dicsérte a kezdés előtt csapatunkat. Kapaszkodjanak meg: azt mondta, tíz meccsből szerinte nyolcat az övéi nyernének, egy döntetlen lenne, és egy magyar sikerrel zárulna. Majd leesett az állunk. Persze, aztán gyorsan hozzátette: hamarosan a nyolc egyike következik…

Kezdésre amúgy el is fogyott odakint a csapolt sör (nem gondolták a szervezők, hogy ennyi fogy majd…), a felek bevonulását elképesztő hangorkán fogadta. Leírhatatlan. A mieink jöttek egy perccel később, először Szuper Levente, majd Ladányi Balázs és Kovács Csaba lépett a jégre, majd szép sorban a többiek. A kedvencek. A szeretnivaló kedvencek.

„Itthon vagyunk, itthon vagyunk!” – köszöntötte őket a csarnok. Csillogtak a szemek, és nem csak az alkoholtól. A szentimentálisabbak szólni sem tudtak, voltaképpen ekkor fogták fel: hát igaz, tényleg A-csoportos vb-meccset vív a társulat. Kiscsicsó nélkül, akinek kitették a fényképét a szurkolók, akinek a viszszavonultatott 19-es mezszáma ott virított a hokisok fejvédőjén. Soha sem feledjük. Hiányzik…

Hiányzott a jó kezdés is. És finoman fogalmaztunk. A hét 2002-es világbajnokkal, NHL-klasszisokkal felálló szlovák nemzeti együttes nekirontott a mieinknek. Már a második perc elején gólt jelzett a bíró: Sille Tamás mellett úgy ment el Nagy, ahogy akart, lőtt, kiírták az 1-0-t. Majd videóztak. Láss csodát, érvénytelenítették a találatot. Érvénytelenítették, mert Szuper Levente bravúrral még a legutolsó pillanatban parancsolt megálljt a korongnak. Fellélegezni sem volt viszont időnk, mert 44 másodperc múlva Stefan Ruzicka lőtt gólt – nem csúnyát. Ahhoz képest, hogy a lettek elleni felkészülési találkozón kiment a válla, és az orvosok nem javasolták a vb-részvételt neki…

Itthon vagyunk.

Itthon, mert a szurkolók egyetlen pillanatra sem hagyták magára a csapatot, itthon, mert a sokkoló kezdést biztató folytatás követte. Természetesen továbbra is a rivális dominált, mindazonáltal a piros mezben játszó uraknak sikerült felvenni a ritmust, és már helyzetecskéik is adódtak. Az eredmény tartásához mondani sem kell, nagy szükség volt Szuper zsenialitására.

És akkor egy csapásra minden megváltozott… Hihetetlen volt. Mennyei érzés. A második harmadból éppen eltelt két perc, amikor Benk András palánk mögül visszatett korongját Holéczy Roger bombázta a kapuba. Gólt ütött a magyar válogatott! Egyenlített!

A szlovákok bepipultak, a mieink mintha megneszeltek volna valamit, felejthetetlen csata alakult ki a jégen. Igazi A-csoportos derbi.

Amíg élünk, reménykedünk, mindazonáltal a harmad végén ütött két szlovák gól (az elsőnél Michal Handzus Svasznek Bencével a nyakán Szuperre esett, így Lubos Barteckónak nem volt nehéz dolga, a másodiknál Marcel Hossa kotorta be a magányos korongot) sem szegte kedvünk. Nem, mert élmény volt látni a srácokat!

Aztán a sírás kerülgette az embert. Nehéz szavakat találni. Ladányi Balázs passzát Peterdi Imre fonákkal váltotta gólra a harmadik menet elején, sőt aztán további helyzetekkel jelezte, nem adta fel a meccset. Szlovákia, az egyik hokinagyhatalom ellen. Abszolút újoncként. A szurkolótábor görögtűzzel fejezte ki háláját (nem így kellett volna…), és emberfeletti teljesítményre sarkallta a hősöket. Akik csodálatra méltó alázattal mentek előre. Emberelőnybe kerültek. Nem, nem, ez hihetetlen. Felálltak, ott, a retteget szlovák kapu előtt, és…

Potyogtak a könnyek. Svájcban, Magyarországon, a határokon túl egyaránt. Sille Tamás kipattanóból egyenlített.

Itthon vagyunk, a fellegekben vagyunk!

Már csak tizenhárom másodperc volt hátra, csak annyit kellett volna kibírni. És a mieink állták a sarat. Aztán... Aztán 13 másodperccel a vége előtt Bartecko betalált. Összedőlt a világ – pedig az eredmény így is szenzációs, a küzdelem pedig hősies volt.