Cannavaróval próbál „fiatalítani” a Juve
„Nem könnyű közös vonást felfedezni a Juventus közelmúltbeli átigazolási ügyeiben, ha létezik sorvezető, az csakis a bizonytalanság” – jegyezte meg a napokban egy olasz szakíró, akinek észrevételét kiegészítjük még egy jellemző körülménnyel: a torinóiak szeretik, ha nem kell fizetniük az új játékosokért.
Mindkét feltétel adva van Fabio Cannavaro esetében, így aligha csodálkozhatunk azon, hogy a Juventus a hírek szerint lecsapott a Real Madrid hátvédjére. A költségekre vonatkozó kitétel stimmel, hiszen a futballista szerződése a nyáron lejár a spanyol klubnál, így Hasan Salihamidzichez, Zdenek Grygerához és Olof Mellberghez hasonlóan őt is ingyen szerezné meg az egyesület. S a bizonytalanság sem hibádzik, a szaksajtó ugyanis igen kritikusan fogadta az értesülést, rávilágítva a hatalmas kockázatra, amelyet a Juventus vállal a játékos szerződtetésével.
Mielőtt belemerülnénk a fejlemény kapcsán felvetődő érvek és ellenérvek elemzésébe, rögzítsük a médiában kiszivárgott adatokat: Cannavaro állítólag négy évre kötelezné el magát a fehér-feketékhez, mégpedig úgy, hogy az első év után lehetősége nyílik egy év hosszabbításra, az utolsó két esztendőt pedig már nem játékosként, hanem az egyesület vezetőségének tagjaként dolgozná végig.
Ez önmagában szép és jó lenne, csakhogy a torinói klub döntését finoman fogalmazva sem fogadta ujjongás sem a szakma, sem a szurkolók körében. Ne feledjük, 35 éves, pályája delelőjén bőven túljutó futballistáról beszélünk, akit már a madridi klubnál is számos éles bírálat ért ingadozó formája miatt. Ha figyelembe vesszük, hogy nem is olyan régen Aurelio De Laurentiis, a Napoli elnöke még előrehaladott korára hivatkozva utasította vissza a déli klubban nevelkedő játékos visszatérésének lehetőségét – súlyos sértés volt ez a 2006-os aranylabdásnak, aki évek óta hazatérést, nápolyi karrierzárást tervezgetett… –, a Juventus buzgólkodása legalábbis meglepő.
Abból a szempontból pedig különösképpen az, hogy miután 2006-ban elhagyta a süllyedő hajót, és a másodosztályba sorolt Juventusból a Real Madridba menekült, Cannavarót (fél) Torino elkönyvelte árulónak. A „zebrák” szurkolói 2008 őszén, a Juventus–Real Madrid Bajnokok Ligája-mérkőzésen kifütyülték a hűtlen védőt, és természetesen most sem lelkendeznek, hogy a klubvezetők készülnek visszacsábítani a labdarúgót. Mit nem lelkendeztek? Egyenesen tiltakoznak: a La Gazzetta dello Sport internetes szavazásán a klikkelők hatvan százaléka nem helyeselte a Juventus „erősítését”.
S ha már szóba hoztuk a milánói sportlapot: a szerkesztők szerettek volna megszólaltatni az ügyben pró és kontra egy-egy nagy öreget, és amíg ellenzőként José Altafinit sikerült szóra bírniuk, támogatóként „csak” a nála azért kevésbé jelentős Giuseppe Furinót, aki ráadásul elvileg pozitív véleményében nem tagadta, az évek bizony meglátszanak Cannavaro játékán.
„Évtizedes barátságunk miatt elfogulatlan véleményt hiába kérnek tőlem – állt a klubcsere pártjára Gianluigi Buffon, a Juventus kapusa. – Fabio tapasztalata, tekintélye bármelyik csapatot segítené, a pályán és az öltözőben egyaránt. Hogy nem ő a jövő embere? És? Én sem vagyok az…”
Nem intézte el vállrándítással az „öregségi szempontot” a Cannavaro-hírt ridegen kezelő Claudio Ranieri vezetőedző, aki korábban kifejezetten kérte a klub vezetőitől a fiatalítást. Nem kapta meg, sőt az eseményekből inkább arra következtethetünk, hogy előbb-utóbb neki kell távoznia.
Nemrég napvilágot látott, hogy Jean-Claude Blanc, a Juventus általános igazgatója együtt ebédelt Marcello Lippi szövetségi kapitánnyal, és azt rebesgetik, két fogás között szó esett az edző esetleges jövőbeni szerepvállalásáról is a klub szakmai igazgatójaként. S ha ez igaz, több mint valószínű, hogy mire a desszerthez értek, már Cannavaro sorsát is eldöntötték…
