Másfél óra volt még hátra a kezdésig, amikor a kispadnál magányosan álldogáló Szentes Lázár a kezében szorongatott összeállításokra pillantva az órájára nézett. Nehezen teltek a percek a mérkőzés előtt… Jött is a zrika a túloldalon helyet foglaló hazai szurkolóktól: „Lázár, hamarosan úgyis égnek áll majd a hajad!”
S lám, alig telt el néhány perc a meccsből, amikor az újpesti edző máris majdnem gutaütést kapott a pálya szélén: előbb Kassai Viktor érvénytelenített egy szögletrúgást követő újpesti gólt, majd két percre rá megszerezte a Kaposvár a vezetést. Szentes Lázár már ekkor „szétrobbant” a kispadnál, s odaszólt a negyedik játékvezetőnek, hogy ilyen ártalmatlan szituációkat bizony nem szokás lefújni, s később sem nyugodott le: a harmincnegyedik percben besétált a pályára, két fülét befogva grimaszolt a feléje futó Kassai Viktornak, majd egy sportszerűtlen mozdulattal még a kezét is eltolta a legjobb magyar bírónak, és hogy tetézze a ténykedését, durcás kisgyerekként viselkedve megmakacsolta magát, és a játékvezetői felszólítására sem akart felmenni a lelátóra.
Szentes Lázár egy sanda mosoly kíséretében a találkozót követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy műbalhéról volt szó:
„Nem bántam meg, amit tettem, egyszerűen ki kellett mutatnom az érzelmeimet. Higgye el, ahogy most, úgy a kispadnál is nagyon nyugodt voltam. A csapat miatt csináltam az egészet, a labdarúgóknak látniuk kellett, hogy nem csupán ők feszültek.”
Maradjunk annyiban: az edző sajátosan értelmezi a szabályokat, s ha így mutat példát, akkor ezentúl mindegyik szakvezető megengedheti ezt magának, besétálhat a pályára, s eltolhatja a bíró kezét…
Az Újpest játékosai profi módon viselkedtek: keményen megküzdöttek a pálya minden négyzetcentiméteréért, a labdáért, s miközben az „értük” cirkuszoló edzőjük a meccs nagy részében a lelátóról „dirigált”, addig ők kétgólos hátrányból fordították meg a mérkőzést.
Kaposvári oldalon Zsolnai Róbert lehetett volna a nyerő ember – a vereség miatt azonban ő kaptaa legtöbb kritikát…
„Rendkívül csalódott vagyok – mondta lehajtott fejjel az öltözőfolyosón a Rákóczi támadója. – Kettő nulláról mi hoztuk fel azÚjpestet, ahelyett hogy gólokat rúgtunk, illetve rúgtam volna, mi kaptunk. Sajnálom, hogy sok helyzetet rontottam el, ha az első félidőben nem hibázom el a százszázalékos ziccert, aligha nyer az Újpest.”
Megkockáztatható, a lilák háromgólos hátrányban is ugyanilyen hatékonysággal küzdöttek volna: ma Magyarországon mentálisan az Újpest a legerősebb csapat. A liláknál az egyik legharcosabb futballt Tisza Tibor mutatta, és ő szerezte a győztes gólt:
„Több rossz megmozdulásom is volt ezen a meccsen. Tíz hónapot hagytam ki, ám mivel Újpesten teljesítménykényszer van, nincs idő arra, hogy belelendüljek a játékba. Bajnokikon kell bizonyítanom. A csapat a Kaposvár ellen nagyot küzdött, ugyanis nálunk az a jelszó, hogy hátrányban sem szabad lehajtani a fejet, mert akkor levágják…”
