Gyorsan eldöntötték

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2009.04.16. 23:04
Címkék

Húsz perc sem telt el a kijevi mérkőzésből, de már borítékolható volt, hogy a Dinamo lesz az utolsó nUEFA-kupa-sorozat első elődöntőse, miután a 0–0-ról folytatódó párharcban akkor már 2–0-ra vezetett Jurij Szjomin együttese a Paris Saint-Germain ellen. A 20 méteres lapos lövéssel betaláló Ismael Bangoura kezdte a gólgyártást, a kijevi előnyt pedig Mickael Landreau kapus duplázta meg, aki egy ártalmatlannak tetsző, felpattanó labdába olyan szerencsétlenül öklözött bele, hogy az végül a saját hálójába pörgött. Az érdemi kérdés ezen a ponton el is dőlt, de a PSG kapusa azért benyelt még egy potyát: Olekszandr Alijev „világ végéről” meglőtt szabadrúgását követően kipattant róla a labda, a gyorsan eszmélő Ognjen Vukojevic pedig közelről a kapuba pofozta.

Az 1971–1972-es idényben életre hívott sorozatban így Szjomin gárdája lett az első ukrán elődöntős – igaz, bármily hihetetlen, de még negyeddöntős szerepléssel sem büszkélkedhetett korábban ukrán klubcsapat.

Legfrissebb hírek

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
6 perce

Ifjúsági BL: Kovács Bendegúz triplázott a Dortmund ellen

Légiósok
7 perce

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
7 perce

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
30 perce

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
1 órája

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
1 órája

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik