Nézők rohantak a pályára!

Vágólapra másolva!
2009.04.09. 06:29
Címkék

brusztolás után a házigazdák újból megszerezték a vezetést (Darko Pavicsevics gólját levetíthetnék azon a tanfolyamon, amelyen a mesteri fejeseket oktatják!), majd jött Dudu! Egyszer-kétszer-háromszor… Csakhogy a nigériai támadó sem a két százszázalékos ziccerét, sem a tizenegyest nem tudta értékesíteni, így a második felvonás abban feltétlenül különbözött az elsőtől, hogy a Loki válasza elmaradt. Ebből következően pedig a pontszerzése is…

A ZTE kapcsán pedig nemhogy a tudósítók, még a csapat legelvakultabb fanatikusai sem győzik kapkodni a fejüket. Amióta Csank János átvette az irányítást, a kék-fehérek nem kaptak ki, hét győzelem mellett három döntetlent elérve már ott járnak, ahová az ősszel senki sem várta őket. Az immár nevető harmadikokat úgy ünnepelte a közönség, mintha a bajnoki címet kaparintották volna meg: a lefújást követően több százan tódultak a gyepre, és éltették a valóban minden elismerést megérdemlő futballistákat.

S tíz forduló még hátravan…

Legfrissebb hírek

Változás: az ünnepi televízióműsort a Nemzeti Sport keddi számában olvashatják

Egyéb egyéni
4 perce

Férfi röplabda: a Kazincbarcika is bejutott az MK négyes döntőjébe

Röplabda
5 perce

Superliga: U. Craiova–Csíkszereda

Minden más foci
7 perce

Mégsem Ausztráliában rendezik a Milan–Como olasz bajnokit

Olasz labdarúgás
17 perce

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
43 perce

Kiesett a kenyai közönségkedvenc, Evans nagy meccset nyert meg Wade ellen a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
1 órája

Zambia a ráadás során mentett pontot az Afrikai Nemzetek Kupája második mérkőzésén

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik