Örökrangadó lett belőle

Vágólapra másolva!
2009.04.08. 01:48
Címkék

Mindössze négy éve történt, hogy az angol bajnokságból egymást igencsak jól ismerő két csapat először megmérkőzött az európai porondon, ám a sors úgy akarta, hogy csatáikból klasszikus BL-párharc kerekedjék. Sorozatban ez az ötödik esztendő, hogy összefutnak; a szerdai a kilencedik randevújuk – ennél több fejezetet (12) csak a Real Madrid–Bayern München előadás számlál a BLben. Jamie Carragher, a Liverpool védője tréfásan úgy fogalmazott, „szinte már émelyegnek, ha meglátják egymást…” Ez az, ami a pikáns és látványos csatára számító közvéleményt nem kedvetleníti el; más kérdés, hogy a nagy tét és a korábbi elődöntőbeli párbajokhoz képest korai versenyfázis miatt „az esztétika a felekben szorulhat”. „Azt hiszem, egyik csapat sem örül annak, hogy máris szembetalálkozunk – mondta Rafa Benítez, a Liverpool menedzsere. – Valószínűleg mindkét fél ügyel arra, hogy kapott gól nélkül fe- >>> >>>

Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
15 perce

A DAC még nem adja el Csinger Márkot a Ferencvárosnak

Minden más foci
19 perce

Altorjai Sándor: Felemás, tanulságos és több szempontból biztató évet zárt a magyar torna 2025-ben

Torna
22 perce

MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között

Magyar válogatott
26 perce

Államfői kitüntetést kaptak az olasz olimpiai zászlóvivők

Téli sportok
29 perce

Férfi röplabda MK: elődöntős a Kazincbarcika

Röplabda
32 perce

NBA: januárban kezdődik a csapattoborzó az új európai ligába

Kosárlabda
37 perce

Az év legnézettebb videói: amikor meglátta magát a játékban Bolla Bendegúz

Magyar válogatott
56 perce
Ezek is érdekelhetik