Győr: újabb történelmi tett

Vágólapra másolva!
2009.04.08. 01:48
Címkék

Győrben a negyeddöntő első meccsével ellentétben ezúttal a BSE kezdett jobban, de a Tapodi-társulat hamar egyenlített, majd váltott vezetés mellett folyt a hatalmas küzdelem. A nagyszünetben a pontosabban dobó győriek vonulhattak ötpontos előnnyel pihenőre, aztán a fordulást követően Allyson Hardy két triplájával ismét a vendégek szereztek vezetést, amelyet egy darabig tartottak is. De amikor a leginkább kellett, a hajrában, már a hazaiak vezettek: az utolsó másodpercekben az ex-BSE-s Fűrész Diána két büntetőből négypontnyira növelte a SeatFoton előnyét, amellyel eldőlt a csata és a párharc is. Ezzel a Magyar Kupát követően a bajnokságban is bejutott a legjobb négy közé a feltörekvő Győr. Pécsen a pécsiektől hiányzott a hét végén juniorbajnoki címet nyerő Raksányi Krisztina, mert kedd reggelre belázasodott. Ott volt viszont a keretben, és pályára is lépett Somogyi Andrea, aki hosszú sérülésből tért vissza – a negyedik negyedben nyolc ponttal tudatosította, érzi még, merre van a gyűrű. Az utolsó percekben a hazaiaknál, egy kivétellel, csak 20 év alatti játékos volt a pályán, közülük hárman szintén részesei voltak a juniorbajnoki diadalnak. Becsületesen küzdött az edzőjét, Mészáros Zoltánt kórházi kivizsgálás miatt nélkülöző Szolnok, de van annyi különbség a két csapat között, hogy kijelentsük: meglepetés lenne, ha harmadik találkozóra kerülne sor.

Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
16 perce

A DAC még nem adja el Csinger Márkot a Ferencvárosnak

Minden más foci
19 perce

Altorjai Sándor: Felemás, tanulságos és több szempontból biztató évet zárt a magyar torna 2025-ben

Torna
22 perce

MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között

Magyar válogatott
27 perce

Államfői kitüntetést kaptak az olasz olimpiai zászlóvivők

Téli sportok
29 perce

Férfi röplabda MK: elődöntős a Kazincbarcika

Röplabda
32 perce

NBA: januárban kezdődik a csapattoborzó az új európai ligába

Kosárlabda
37 perce

Az év legnézettebb videói: amikor meglátta magát a játékban Bolla Bendegúz

Magyar válogatott
57 perce
Ezek is érdekelhetik