Csak a Bernt idéző csodában bíznak

Vágólapra másolva!
2009.04.08. 01:48
Címkék
Joan Laporta klubelnök megnyugtató előny megszerzésében bízva várja a Bayern München elleni negyeddöntő első, barcelonai felvonását, aminek teljesülése abból a szempontból történelmi lenne, hogy a katalánok még sohasem győzték le a németeket. Igaz, a vendégeknek majdhogynem ez az egyetlen kapaszkodójuk.

Helyezzük el a képzeletbeli erős ségi skálán a spanyol, illetve a német élvonalbeli bajnokságot, plusz toldjuk meg annyival, hogy az előbbiben listavezető és az aranyra toronymagas esélyes Barcelona hazája kupasorozatában is versenyben van még, konkrétan egy győzelem választja el a trófeától. Ezzel szemben a Bayern München sehol sincs a Német Kupában, ráadásul finoman fogalmazva is inog féltve őrzött bajnoki trónja, nyolc fordulóval a zárás előtt a negyedik helyen áll, ami még BL-indulást sem ér. Most pedig mindkét csapat középpályájáról és támadószekciójából húzzuk elő a neveket – ugye, ismét jelentős különbségettapasztalunk? Minden, de tényleg minden a Barca mellett, egyúttal a Bayern München ellen szól, azt azonban valamennyien tudjuk, s nem csupán a sport világából, hogy ilyenkor sem mindig a törvényszerű következik be.

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayernt működtető gazdasági társaság vezetője, a klub korábbi ragyogó támadója nem is rejti véka alá véleményét, a továbbjutáshoz szerinte csodára van szükség.

„Nagyjából olyanra, mint Bernben – utalt a számunka oly fájó 1954-esvilágbajnoki döntőre az elöljáró. – Az emberek túlnyomó többsége akkor azt várta, hogy négyet vagy ötöt kapunk a magyaroktól, valahogy mégis nyertünk. Vagyis léteznek csodák a futball világában, ezt mi, németek tényleg tudjuk.” >>>

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
52 perce

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
53 perce

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
1 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
1 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
1 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
1 órája

A Napoli harmadszor nyerte meg az olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
2 órája

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik