Szemben a szomszéddal

A. A.A. A.
2009.03.29. 05:11
Címkék

A heidenheimi viadalon Rédli András és Boczkó Gábor is bekerült a négy közé, s minthogy egy ágon voltak, egymással vívták az elődöntőt – e párbajt két tussal Rédli nyerte meg. Aztán a döntőben is győzött, egy találattal felülmúlva a német Jörg Fiedlert: szombaton ez volt a harmadik aszszója, amelyen minimális különbség döntött. Mégis – mint mondta –, honfitársát volt a legnehezebbleküzdeni.

„Teljesen más Boczek ellen vívni.

Az egytusos asszók ellenére eléggé magabiztosnak éreztem magam, pedig a pénteki selejtezőn végig szenvedtem. De a fejemben most nem volt benne, hogy kikaphatok. Amúgy szeretek Gáborral vívni, fekszik is nekem a stílusa, bár egészen különös idegállapot kell hozzá. Csapattársam, felebarátom, sőt egy utcában laktunk Tapolcán” – mondta a győztes Rédli András,aki élete első világkupáját nyerte. Női tőrben Varga Katalin lett a legjobb magyar a marseille-i Grand Prix-n, a negyeddöntőben 4:3-ra kapott ki a dél-koreai Dzseon Hi Szuktól.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila: Feltettük a legmagasabbra a lécet, aranyat szeretnék nyerni!

Atlétika
11 perce

Március 26-án vesznek végső búcsút Katona Andrástól

Vízilabda
21 perce

India rendezi a 2028-as fedett pályás vb-t

Atlétika
1 órája

Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál

Bajnokok Ligája
1 órája

Adrian Newey lemond csapatfőnöki posztjáról az Aston Martinnál – sajtóhír

F1
2 órája

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
2 órája

Az irániak készülnek a labdarúgó-világbajnokságra

Foci vb 2026
2 órája

Vb 2026: szerződést hosszabbított az írek szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik