Dunga: Én nem gyengülhetek el

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2009.03.25. 00:32
Címkék
Kedd óta együtt készülnek a brazil válogatott játékosai, akik soron következő két világbajnoki selejtezőjükön előbb Ecuador vendégei lesznek (vasárnap), majd Perut fogadják (jövő szerda). Egyik mérkőzés sem ígérkezik könnyűnek, ami nem újdonság Dunga kapitány számára.

„Bármit vágjanak is a fejemhez az emberek, annál nagyobb teher nem nehezedhet a vállamra, mint amekkorának édesanyám van kitéve nap mint nap. Nyolc éve Alzheimer-kórban szenvedő édesapám ápolása huszonnégy órás szolgálat. Ha ő bírja, én sem mutatkozhatom gyengének” – engedett bepillantást magánéletébe Dunga, Brazília 2006 óta hivatalban lévő, rengeteg kritikával illetett szövetségi kapitánya. Miközben e szavakat mondta, a könnyeit nyelte a keménységéről ismert sportember – de a hétfői tévéinterjú keserű pillanatai nem értek itt véget.

„A selejtezők nehezebbek, mint maga a világbajnokság – terelte a közelgő erőpróbákra a figyelmet az egykori világbajnok futballista. – Amikor Peruba, Ecuadorba vagy Chilébe utazunk, ezek az országok egy emberként állnak a válogatottjuk mögött, megsokszorozva játékosaik erejét. Mi viszont rendre problémákkal, széthúzással, akadályoztatással szembesülünk idehaza, s ilyen közegben nehéz eredményesnek lenni.”

Ami a közeget illeti, egy friss példa: Sao Paulo legnagyobb rádióállomása (Jovem Pan) azt kürtölte világgá, hogy volt futballista fia, a drogterjesztéssel őrizetbe vett Edinho bírósági tárgyalásán Pelé utalást tett arra, hogy Ronaldo és Robinho is fogyasztott már kábítószert. Utóbbi, aki tagja a brazil keretnek, perrel fenyegette meg a Fekete Gyöngyszemet arra az esetre, ha alaptalan állításáért nem kér nyilvánosan bocsánatot. A közjáték nem szolgálja a felkészülést.

Ezt az esetet is figyelembe véve talán nem véletlen, hogy mostanában a selecao a barátságtalan idegenbeli hangulattal birkózik meg könnyebben. Ezzel együtt a helyi sajtó félti Dunga tanítványait a quitói kirándulástól – és nem csak a magaslat miatt (amelynek kellemetlen élettani hatásait utolsó pillanatbeli érkezéssel próbálja megelőzni a csapat). Az O Globo televízió hírportálja azon kesereg, hogy a keretbe behívottak mintegy harmada (Adriano, Anderson, Elano, Kaká, Pato, Robinho, Ronaldinho, Thiago Silva) sérülés, gyenge forma vagy taktikai okok miatt nem sokat játszik klubjában.

„Ezeket a játékosokat nem kell megtanítani futballozni, és mivel szeretnek együtt lenni, a néhány napos közös munka is sok mindenre hasznosítható” – mondta a kapitány, hozzátéve: azért nyugodtabb lenne, ha világjáró labdarúgóinak két hetük lenne az időeltolódás leküzdésére.

Legfrissebb hírek

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
19 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
45 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája