Családi körben

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2009.03.21. 23:46
Címkék
Két volt klubtárs, Vitalij Klicsko és Juan Carlos Gómez csap össze szombaton Stuttgartban a WBC nehézsúlyú világbajnoki övéért kiírt mérkőzésen.

Kati Sdunek nem jöhet ki rosszul a stuttgarti bokszgála főmérkőzéséből, a WBC (Bokszvilágtanács) nehézsúlyú világbajnoki övéért kiírt Vitalij Klicsko (36–2, 35 K. O.–T. K. O.)–Juan Carlos Gómez (44–1, 35, 1 no contest) találkozóból. Az egyik sarokban első (Gómez) és második gyermekének apja (Ahmet Öner menedzser), a másikban pedig édesapja, az ukrán világbajnokot trenírozó Fritz Sdunek az érintett.

Családias hangulat lengi be a mérkőzést is, elvégre a két egykori klubtárs (az Universum Box-Promotion hamburgi edzőtermében még kesztyűztek egymással Fritz Sdunek felügyelete mellett) ugyan sajnálatát fejezte ki, amiért a másik „rommá verésével” lehet a nehézsúly ura, de végig a kölcsönös tisztelet jegyében beszéltek egymással. A bulvármédia nyilván minden kis szösszenetbe megpróbált belekapaszkodni, és szítani az ellentéteket a felek között, azt viszont nem tudta megakadályozni, hogy Klicsko is, Gómez is barátjának nevezze riválisát. És ez nem is afféle „álhaverkodás”, elvégre a már említett kesztyűzésen kívül rengeteget segítettek egymásnak, például 1999–2000-ben, midőn Klicsko a nehézsúlyt, Gómez pedig a cirkálósúlyt uralta.

A Fekete Párduc (az első kubai, aki nehézsúlyú világbajnok lehet) 2001-es önkéntes lelépése óta nem volt világbajnok, most főleg gyorsaságára és technikájára építve lehet az, állítása szerint az erőnléte is rendben van – ami korábbi hírnevének, a lustaságáról szóló legendáknak ellentmond. Klicsko viszont éppen az edzéseken nyújtott világszínvonalú munkájának (meg „automata bokszának”) köszönheti sikerét, és most sem bízott semmit a véletlenre. Többek között egykori legyőzőjével, a volt nehézsúlyú világbajnok Chris Byrddel, illetve a legutóbb fivérétől, Vladimirtól kikapó Tony Thompsonnal készült, és edzője szerint hat meneten belül lezárja a találkozót. Legutóbb 2003 végén volt ilyen rövid meccse…

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
16 perce

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
21 perce

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
23 perce

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
23 perce

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
27 perce

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
53 perce

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
57 perce

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
1 órája