Narancsos forradalom zajlik a Real Madridnál

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2009.03.15. 23:13
Címkék
Amint spanyol csapattal kell szembenéznie, képes eredményesen futballozni a Real Madrid: a címvédő most az Athletic Bilbaót ütötte ki 5–2-re, elsősorban két holland támadója, Arjen Robben és Klaas-Jan Huntelaar góljaira építve.

„Az volt a csalás, amit Muniz Fernández művelt!”

Csaknem egy napig szerepelt Fernando Amorebietának, a hazai csapat védőjének mondata a Marca című lap internetes kiadásában az Athletic Bilbao–Real Madrid meccs kapcsán. Még a Real iránt elfogult (egyesek szerint a királyi gárda házi újságjaként fungáló) Marca is tízből csak hármas osztályzatot adott az 58. percig két baszkot (Yeste, Javi Martínez) is kiküldő, később a vendégeknek tizenegyest befújó bírónak, úgyhogy el lehet képzelni, mit művelt Muniz Fernández a San Mamésben.

Csak erre persze nem lehet fogni a Real sikerét (amely a 11. volt a legutóbbi 12 meccséből), mert ez igazságtalan lenne, főleg az újra elsőrangúan működő holland szekcióval szemben. A két argentin, Gabriel Heinze és Gonzalo Higuaín szürke kis gólt szerzett (a védő lecsorgó labdát kotort be közelről, a csatár meg tizenegyest értékesített), viszont Arjen Robben (jobb felső sarok) és Klaas-Jan Huntelaar (szemtelen lövés a jobb alsóba, aztán egy laza löbb) viszont gólszépségversenyt rendezett.

Bármennyire is hihetetlen, a Real sikerei és a hollandok eredményessége között szoros összefüggés figyelhető meg. Ruud van Nistelrooy 2006-os érkezése óta hat németalföldi futballozott, futballozik a madridiaknál, és ha közülük valaki gólt szerzett, a csapat mindössze kétszer (!) kapott ki. A három országban is gólkirályi címet szerző RVN 33 mérkőzésen összesen 45 gólig jutott, a Real pedig 28 győzelmet, 4 döntetlent és 1 vereséget (2008. augusztus 31-én a Deportivo ellen 1–2) könyvelhetett el. Mellette még Royston Drenthének van kudarca (2 mérkőzés, 2 gól, 1-1 győzelem és vereség), Wesley Sneijder (10 mérkőzés, 11 gól, 9 győzelem, 1 döntetlen), Arjen Robben (10 meccs, 10 gól, 10 győzelem), Huntelaar (4 találkozó, 6 gól, 3 győzelem, 1 döntetlen) és Rafael van der Vaart (2 meccs, 4 gól, 2 győzelem) eredményessége viszont mindig garancia volt legalább az egy pontra. Ehhez képest főleg Juande Ramos vezetőedző elődjét, Bernd Schustert rengeteg kritika érte amiatt, hogy túlságosan is épít a hollandokra.

Ramost most legfeljebb amiatt piszkálják, hogy miért Lassana Diarrát, és miért nem a beilleszkedési nehézségek után formába lendülő Huntelaart nevezte a BL-re. A holland által a legutóbbi öt bajnokin szállított hat gól, illetve a BL-ben a Liverpool ellen hozott kétszer semmi alapján érthető is. Utóbbi nulla miatt a Real már csak egy trófeát nyerhet a tavasszal, de a bajnokságban sem lesz könnyű dolga, elvégre a Barcelonát kellene utolérnie. A katalánok ugyan nem sziporkáznak úgy, mint az ősszel, de ha kell, célfutballal (mint például vasárnap az Almería ellen) gyűjtik a győzelmeket, és hatpontos előnyük legalábbis reményt keltő a hátralévő 11 forduló előtt.

Bár az is igaz, hogy két éve nyolc kör alatt dolgozott le ötpontos mínuszt a Real.

Legfrissebb hírek

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
5 perce

Heti program: jön a Bajnokok Ligája és a férfi kézi NB I döntője; F1

Minden más foci
31 perce

Hétfői sportműsor: első fordulós meccsek a Roland Garroson

Minden más foci
6 órája

Robbie Keane: Európában más kell…; Szoboszlai kezében a Premier League serlege

E-újság
6 órája

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
6 órája

Egyetlen gól döntött: az Egyesült Államok nyerte meg a férfi jégkorong-vb-t

Jégkorong
7 órája

Femke Bol versenycsúccsal nyitott Rabatban

Atlétika
7 órája

A ráadás tizedik percében egyenlített Gyökeres, hosszabbításban Portugál Kupa-győztes a Sporting

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik