Megállíthatatlan az MKB

DONÁT TAMÁS, SIMON JÓZSEFDONÁT TAMÁS, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2009.03.15. 23:13
Címkék
Újra remek – ezúttal bajnoki – sikert ünnepelt a férfi BL-negyeddöntőre készülő MKB Veszprém, amely Dejan Perics kapus és Marko Vujin átlövő vezérletével verte meg a trónkövetelő Pick-Szegedet. Mocsai Lajos csapata ezzel gyakorlatilag megnyerte az alapszakaszt. A vendégeknél támadásban a volt újvárosi Zubai Szabolcs és Krivokapics Milorad nyújtott kiemelkedő teljesítményt.

A két világklasszis kapus, Dejan Perics és Puljezevics Nenad a veszprémi rangadón is bizonyította kivételes képességeit, ám mellettük a főleg támadásban remeklő Marko Vujin és Zubai Szabolcs is kimagasló formában küzdött, s főszerepet játszott. A szerb, illetve a magyar válogatottban is kulcsjátékosnak számító kézilabdázóktól azt kérdeztük a szombati rangadó után, hogy az alapszakasz-elsőséget döntően befolyásoló találkozón mi valósult meg csapatuk tervezett taktikájából, okozott-e meglepetést ellenfelük, s hogyan értékelik saját játékukat.

Marko Vujin azzal kezdte, hogy szinte aranyrangadót vívott egymással a bajnoki címre aspiráló két gárda, hiszen az alapszakasz végeredményét döntően befolyásolja, tulajdonképpen el is dönti, hogy a Veszprém győzött.

„Pontveszteség nélkül vártuk a Szeged elleni csatát, igaz, eddig a Pick is csak egyszer kapott ki, értelemszerűen tőlünk – mondta a szerb jobbátlövő. – Az ősszel a szegedi csarnokban néggyel nyertünk, az alapszakasz megnyeréséhez tehát a Picknek most legalább öt góllal kellett volna győznie. Erről azonban szó sem lehetett, mert kihevertük a Montpellier elleni hazai BL-vereségünket, és új erőre kapva fegyelmezetten, sportszerűen harcolva diadalmaskodtunk. Nem tagadom, nagyon megizzadtunk a sikerért, mert a Szeged erősebb lett, mint az ősszel volt. Zubai Szabolcs igazolásával veszélyesebb és színesebb lett a támadójátéka, Petar Nenadics is felépült sérüléséből, és egyre többet lendít a Picken. A mi csapatunk Marian Cozma meggyilkolása után már sosem lesz ugyanolyan, mint a tragédia előtt volt, de az eltervezett és megkövetelt sikerekért így is mindent megteszünk. A magam teljesítményéről csak annyit, a kilenc gól nem rossz a rangadón, de akadtak hibáim, a további meccseinken még többet várok magamtól.”

Szerényen, visszafogottan érté­kelte a rangadót Zubai Szabolcs, aki a Szeged egyik legjobbja volt. Szerinte csapatából nagyon hiányzott a jobbszélső Valentin Ghionea, akinek edzésen megsérült a bokája. Helyettese, a fiatal Vancsics János nagyon igyekezett, ám nem tudta tökéletesen pótolni a román válogatott játékost.

„A kemény védekezésből indított kontrákkal szerettük volna áttörni a Veszprém magas, kíméletlen védőfalát, ám ez csak ritkán sikerült, ráadásul Dejan Perics ismét fantasztikusan védett – vélekedett Zubai. – Jó lett volna elkerülni a sok kapkodást, valamint a helyzeteinket is jobb százalékkal kellett volna kihasználnunk. Kikaptunk, de szerintem nem játszottunk rosszul, s erre a játékra, illetve a vereség tapasztalataira lehet építeni. A Veszprém remek együttes, ráadásul a BL-ben folyamatosan tűzben van, s ez nagyon sokat számít. Semmi extrát sem mutatott, de saját begyakorolt játéka pontos és eredményes. Önmagamról? Évad közben kerültem Szegedre, ahol mindenki sokat segített az átállás nehézségeinek áthidalásában. Kilenc év újvárosi szereplés után, azt hittem, nehezebb lesz a beilleszkedés, de tévedtem. A Veszprém elleni meccset lélekben előre lepörgettem. Az elképzelésemhez képest nem játszottam rosszul, de most úgy látom, biztos, hogy a jövőben még többet tudok segíteni a csapatnak.”

A bajnokság pedig így folytatódik: az MKB Veszprém eddig százszázalékos, és az alapszakasz győztesének tekinthető. A rájátszás elődöntőjében, amely az egyik fél második győzelméig tart, az alapszakaszban negyedik helyen végző csapattal találkozik. A második helyre várható Szeged a harmadik helyezettel küzd a fináléba jutásért (a döntőt három győzelemmel lehet megnyerni).

Legfrissebb hírek

Fiatal keret, stabil mag – így változik meg a dunaújvárosi női kézilabdacsapat kerete

Kézilabda
2 perce

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
11 perce

Tenisz: Stollárék elődöntősök Nottinghamben

Tenisz
27 perce

Bejelentette új vezetőedzője érkezését a Topolya

Minden más foci
32 perce

Vívó Eb: az ötödik helyen végzett a magyar férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
43 perce

Vízilabda: legyőzte az olaszokat, vb-elődöntős az U20-as válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Férfi kézi: a svéd élvonalban folytatja Nagy Martin

Kézilabda
1 órája

Salló Alpár marad a Csíkszeredában

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik