Gombócból is sok

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2009.03.11. 00:39
Címkék

Nem tudni, mennyi motiváció szorult a Sporting játékosaiba a lisszaboni 0–5 után, arról mindenesetre a müncheni viszszavágón(?) is gondoskodtak, hogy néhány megmozdulásuk mosolyt fakasszon az arcokra. A Bayernben csak a legritkább esetben szerepeltetett Lukas Podolski idénybeli első BL-találata még rendben volt (mintegy húsz méterről ballal kilőtte a jobb fölső sarkot), a másodikat azonban – akárcsak két hete Portugáliában Franck Ribéry magánszámánál – a Sporting-védelem ilyen szinten kirívónak tekinthető szerencsétlenkedése eredményezte; s ehhez még hozzájött Anderson Polga közelről leadott lövése, amelynek nyomán a saját kapujába került a labda. De legalább nem volt hiábavaló a vendégek igyekezete, Joao Moutinho be is varrta a labdát a jobb fölső sarokba – ekkor összesítésben 8–1-re állt a párharc.

És még nem volt vége…

Legfrissebb hírek

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
7 perce

Ifjúsági BL: Kovács Bendegúz triplázott a Dortmund ellen

Légiósok
8 perce

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
8 perce

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
31 perce

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
1 órája

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
1 órája

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik