

Az Internazionale 2–1-re győzött a Bologna otthonában, így továbbra is őrzi jelentős, 9 pontos előnyét a fő üldöző Juventus előtt. Sikerével zsinórban harmadik találkozóját nyerte meg, és már a hetedik tétmérkőzés óta veretlen. Hazai pályán imponáló, 9–3–0-as a mutatója, a Genoa, a Cagliari és meglepetésre a Torino szerzett pontot nála. Kedd este a BL-ben a Manchester Unitedet fogadva 0–0-s döntetlent játszott. A Roma, feledtetve bergamói kisiklását (Atalanta 0–3), a hét végén a Sienát fogadva 1–0-ra győzött. Látogatói mérlege 4–2–7. Élcsapatoknál rendre elbukott (Juventus, Genoa), míg sikerei többségét a mezőny végében szerénykedő együtteseknél könyvelte el (Lecce, Torino, Chievo). Kedd este a BL nyolcaddöntőjében az Arsenal vendégeként 1–0-ra kikapott.
Heti tuti (?)
A középmezőnyben tanyázó két gárda összecsapásán sokat nyom a latban a pályaelőny.
De nem csak ezért gondoljuk, hogy a Palermo–Catania összecsapást a hazaiak nyerik meg.
A Palermo a táblázaton négy hellyel és hat ponttal előzi meg riválisát, ami huszonöt forduló lejátszása után nem olyan szörnyű nagy előny. Ám ha azt nézzük, hogy a házigazda 27 pontot tartott otthon, s közben olyan gárdákat vert meg, mint a Milan, a Genoa és a Roma, miközben a Catania mindössze 5 pontot gyűjtött be a túráin, máris sokkal nagyobb a kontraszt. Ehhez pedig már csak azt tesszük hozzá, hogy a legutóbbi három palermói derbijüket kivétel nélkül a rendező klub nyerte meg.
Tótágas
A kiesés elleni harc gyakran megsokszorozza az érdekelt gárdák erejét, akár sárba is taposhatják a papírformát.
Ez a legfontosabb érvünk amellett, hogy a Hertha BSC–Mönchengladbach mérkőzés esetében a vendégek esélyeire hívjuk fel a figyelmet.
Persze tudjuk, hogy a házigazda célja – BL-indulást, vagy selejtezőt érő hely megszerzése – is nagyon ösztönző hatású, most érzésünk szerint mégsem ez dönthet. A Hertha pályaválasztóként erős, de otthon kikapott a mostani riválisához hasonló helyzetben lévő Cottbustól. A vendégek javuló formában vannak,a legutóbbi három bajnokijukon remiztek a Hoffenheimmel, majd Brémában is, legutóbb pedig legyőzték a Hannovert. Miért lenne kötelező most kikapniuk?
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





