A Köln tartott karnevált

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2009.02.22. 01:41
Címkék
Az idei negyedik bajnokiján már harmadszor kapott ki a Bayern München, amelyet most a Köln leckéztetett meg, méghozzá az Allianz Arenában. És még így sem kell temetni a bajorokat, mert a dobogósok közül már pályára lépők sem nyertek a 21. fordulóban.

Uli Hoeness, a Bayern Mün chen menedzsere azt mondta, csapatának nem az a célja, hogy a 20. forduló után vezesse a tabellát, hanem a harmincnegyediket követően. Michael Rensing, a bajorok kapusa meg nehezményezte, hogy miért mindig őt találják meg csapata botlásai után, és miért csak az ő hibáit emelik ki.

Ha innen nézzük, senkinek sem kell a kardjába dőlnie, amiért az 1. FC Köln a karneváli időszak közepén 2–1-re nyert Münchenben. A Bayern így a 21. forduló után sem vezeti a tabellát (biztosan citálhatjuk majd Hoenesst, hogy ráérnek ezzel a 34. kör után), Rensing meg megnyugodhat, mert most nem őt kell pellengérre állítani, mert nem miatta kapott ki a Bayern. De kikapott, 2009-ben a negyedik bajnokiján már harmadszor, és csak azért áll még pontszámban mindig olyan közel az első helyhez, mert vetélytársai nem tudják kihasználni a mélyrepülését. Ha úgy tetszik, megint felvillannak olyan szezonok, amikor a bajoroknak nem is kell megnyerniük a bajnokságot, mert megnyerik nekik a riválisaik…

Csak ahhoz azért a Bayernnek is kellene meccseket nyernie, az pedig ilyen védekezéssel nem megy. Az egy dolog, hogy az együttes az Allianz Arenában ebben a szezonban még egyetlen bajnokit sem úszott meg kapott gól nélkül (hazai pályán ezt rajta kívül már minden gárda megtette), de a szurkolók számára ennél sokkal bosszantóbb, hogy ezt nem a riválisok lenyűgöző támadójátéka, hanem a védők (és ha tetszik Rensingnek, ha nem) és a kapus hibákban gazdag produkciója miatt kénytelen elkönyvelni. Most az első gólt Daniel Van Buyten és Martin Demichelis, a másodikat meg Philipp Lahm vállalhatta magára, és ilyenkor még az sem lehet vigasz, hogy a Bayern szépítő gólját is ez a sor (pontosabban Van Buyten) hozta össze. A címvédő 21 forduló alatt 30 gólt kapott, legutóbb egy teljes évad alatt mindössze 21-et. Rensing legalább a meccs után eltalálta, mit kell mondania: „Azonnal bocsánatot kell kérnünk a szurkolóinktól, és szégyellnünk kell magunkat azért, amit itt mutattunk.” „Már megint nem tudtunk az élre ugrani – dohogott JürgenKlinsmann, a Bayern vezetőedzője. – Sajnos Klose gólját érvénytelenítették, aztán pedig hátrányban túlságosan is idegesen futballoztunk. Most éppen azt felejtettük el, hogy a párharcokat meg kell nyernünk, ha a meccsből is jól akarunk kijönni. Rosszul futballoztunk.”

A münchenieket legfeljebb az vigasztalta, hogy Christoph Daum így is őket tippeli végső befutónak. „Azért is nagyon különleges a győzelmünk, mert a leendő német bajnok otthonában arattuk – mondta a Köln trénere. – Az első félidőben szerencsénk volt, hogy nem adták meg a Bayern vezető gólját. Ha megadják, mert megadhatták volna, alighanem más lett volna a mérkőzés képe. A második félidőben elnyertük az elszántságunk jutalmát. Azt kívánom, hogy a hátralévő szakaszban a Bayern már ne szenvedjen vereséget. És ezt most tényleg komolyan gondolom.”

Legfrissebb hírek

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek; Matheus Saldanha eladásából a Fradi után az NB I is profitálhat

E-újság
19 perce

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
26 perce

Vasárnapi sportműsor: PSG–Chelsea és Sinner–Alcaraz döntők

Minden más foci
44 perce

Mátyás és Funar városában – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
45 perce

NB II-es felkészülés: a Videoton két meccset nyert meg szombaton, kétszer játszott a Honvéd is

Labdarúgó NB II
1 órája

Kosárlabda: győzelemmel kezdett az U19-es leányválogatott a brnói vb-n

Utánpótlássport
1 órája

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
1 órája

Iga Swiatek: Nem is álmodtam arról, hogy nyerhetek itt Wimbledonban, annyira távolinak tűnt

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik