A Stars elkerüli az Alba Volánt

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2009.02.21. 01:39
Címkék

Nagy iramú játék, vérző orr, korai cserét kikényszerítő sérülés hitelesítette a pénteki Ruhr-vidéki derbit, és hogy a futball más típusú szépségei iránt fogékony szurkolók is emlékezzenek majd erre az estére, arról Kevin Kuranyi gondoskodott bravúros góljával. A bizonyos periódusokban elszaporodó átadási hibák híven érzékeltették azt is, hogy a két klub a nyolcadik, illetve a kilencedik helyről várta a mindig különleges összecsapást.

Az első helyzetféleség Hajnal Tamás előtt adódott a 9. percben, ám a Boatenggel kénysze­rí­tőző dortmundi irányító a 16-oson belül lepattant Engelaarról. Odaát Kuranyi fejelt viszonylag szabadon, labdája alig kerülte el a kaput. Hat perccel később jött a szépségdíjas gól, amelynél a Borussia két védőjének is kulcsszerep jutott: Santana és Schmelzer hiába szorította a szögletzászlóhoz Halil Altintopot, végül hagyták beadni a törököt, és a levegőben elnyúló Kuranyi 12 méterről jobbal félmagasan a kapu jobb oldalába lőtt.

Ha addig nem is, hátrányba kerülve mindenképpen aktivizálnia kellett volna magát a dortmundi támadógépezetnek – ha ezt az egységet nem csupán a Hajnal, Frei kettős alkotta volna valójában. Az energikusan játszó gelsenkircheniek könnyedén semlegesítették e létszámhiányos csapatrészt, közben odaát Kuranyi majdnem lemásolta gólját – ám labdája fölé szállt.

A szünet utáni hatodik percben Hajnal is megcsillogtatta technikáját, a lefejelt labdát 17 méterről ballal kapásból alig lőtte fölé. Jürgen Klopp cserékkel támadóbbá tette a sárga mezes vendégcsapatot, és a 81. percben Mohamed Zidan kiegyenlített: Hajnal is részese volt a hazai 16-oson belüli, kissé esetleges adogatásnak, amelynek végén az egyiptomi csatár ballal 12 méterről a jobb felső sarokba lőtt. Zidan nem sokkal később lapos bombával kísérletezett, de Neu-er gyors vetődéssel megakadályozta, hogy ő legyen az est hőse.

A sokat mozgó, a második félidőben nagy kedvvel játszó magyar légiós tovább nyújtotta jó sorozatát a Schalke ellen: volt klubja ötödik próbálkozásra sem tudta legyőzni.

Legfrissebb hírek

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
34 perce

Torna Eb: A korábbi sérülések dacára készen áll a csapat a rajtra

Torna
36 perce

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
59 perce

Úszás: megdöntötte a 4x100-as világcsúcsot az Egyesült Államok vegyes nemű vegyesváltója

Úszás
1 órája

WNBA: Juhász Dorka is hozzájárult a Lynx újabb győzelméhez

Amerikai sportok
1 órája

Ferran Torres kihagyja a Barcelona edzését, nagyon közel a PSG-hez – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
1 órája

Visszavonult Russell Westbrook

Amerikai sportok
1 órája