Mourinho új kihívása

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2009.02.19. 06:26
Címkék

Február 24. nagy nap lesz José Mourinho életében, legalábbis ő így tervezi. A jelenleg az Inter-nazionalénál dolgozó portugál aznap (meg március 11-én) újra farkasszemet néz egyik legnagyobb riválisával, a BL-címvédő Manchester Unitedet irányító Sir Alex Fergusonnal, s reményei szerint történelmet ír. Merthogy az olasz sztárcsapat még sohasem verte meg tétmérkőzésen a „vörös ördögöket”.

„A sorsolás előtt a Unitedet akartam, és meg is kaptam. Néhányan hülyének néztek emiatt, de kérdem én: mi hajtaná jobban az embert, mint az, hogy legyőzze a világ legjobb futballcsapatát? Játékosaimat nem is kell különösebben motiválnom, ők is átérzik e párharc jelentőségét. Apróságokon fog múlni a továbbjutás, és hiszem, hogy mi jövünk ki jobban a párviadalból” – hangol a világszerte várva várt összecsapásra Mourinho.

S ha valaki, ő képes megállítani az MU-expresszt. A Porto edzőjeként úgy nyert 2004-ben BL-t, hogy a nyolcaddöntőben Fergusonékat ejtette ki, sőt a Chelsea-nél eltöltött időszaka (2004–2007) is inkább a sikerektől volt hangos, tíz párharcából csak egyet veszített el Fergusonnal szemben (négy győzelem és öt döntetlen mellett).

Ugyanakkor az is igaz, hogy ez a Manchester United nem hasonlítható az akkori Manchester Unitedhez, mert a legújabb kiadása jobb. Vagy ahogy Mourinho mondta: a világ legjobbja.

Legfrissebb hírek

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
7 perce

Ifjúsági BL: Kovács Bendegúz triplázott a Dortmund ellen

Légiósok
8 perce

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
8 perce

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
31 perce

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
1 órája

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
1 órája

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik