Messzeségben az Inter

„Boldog a ház, amelyben az öregnek van még tisztelete” – szólt az első azon milánói bölcsességek közül, amelyekből a La Gazzetta dello Sport összegyűjtött egy csokorravalót az Internazionale–Milan bajnoki rangadó alkalmából. Bár a népi tapasztalat ez esetben elsősorban a piros-feketék veteránjaira és az utolsó derbijét játszó Paolo Maldinire vonatkozott, némi áthallással a városi ellenfelétől a forduló előtt nyolc ponttal lemaradó Milan helyzetére is érthettük. Mindenki tudta, a fiatalabb fekete-kék csapat esetleges győzelmével egyértelművé teheti idősebb lakótársa számára, ki az úr a „háznál”, vagyis a San Siróban: a Milan talán az utolsó esélyét ragadhatta volna meg, hogy harcban maradjon a bajnoki címért.

Ám mielőtt rátérnénk az Olaszországban az év mérkőzésének számító összecsapás eseményeire, két mondat erejéig érintsük a napról napra íródó (és igen fordulatos) David Beckham átigazolási szappanopera újabb fejezetét. Noha a Los Angeles Galaxy egyértelművé tette, március 9-én visszavárja kölcsönadott játékosát, az angol labdarúgó egyre kétségbeesettebben „kapálózik” az amerikai visszatérés ellen, Carlo Ancelotti vezetőedző pedig arról beszélt, a következő három hétben még nyélbe üthetik az üzletet. És a Gazzettánál a milánói klub viselkedése kapcsán is megtalálták a megfelelő mondást: „Fizetni és meghalni sohasem késő.”

Bajnokságot nyerni viszont igen sürgős a Milannak, az egyesület vezetői egyre türelmetlenebbül várják Ancelottitól és csapatától a hazai sikert. (A klubtulajdonos Silvio Berlusconi és az edző viszonyára vonatkozó szólás: „A gazda parancsol, a ló üget.”) Ezen a meccsen azonban szó sem volt ügetésről, mindkét együttes lendületes iramban kezdett, és a lüktető játékkal együtt jöttek kisebb-nagyobb helyzetek is. A 17. percben például egy nagyobb: Esteban Cambiasso bal oldali keresztpasszából Dejan Sztankovics törhetett üresen kapura, ám részben a szerb tétovázása, részben Massimo Ambrosini hősies becsúszása következtében gól helyett Inter-szöglet következett.

Fél óra elteltével viszont megszületett az első gól, amelyet olyan megmozdulás előzött meg, amelyet tíz bíróból tizenegy szabálytalannak ítél: Maicon jobb oldali beadását Adriano segítette közelről a Milan kapujába – a kezével. A góljai helyett inkább botrányairól híres (lásd: „Igyon vizet, aki beteg!”) brazil csatárt ez láthatólag nem zavarta, gólja ünneplése során különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül ugrott José Mourinho edző nyakába.

Még mielőtt bárki azt gondolta volna, az Inter csak játékvezetői segítséggel képes gólt szerezni, a 43. percben olyan találatot ért el a fekete-kék gárda, amelyet már tízből tizenegy bíró megadott volna. Fontos mellékzönge: ezúttal Roberto Rosetti is a többség pártján állt. A Zlatan Ibrahimovic lefejelte labdát a mélységből érkező Sztankovics gyönyörű mozdulattal lőtte a hálóba.

Innentől kezdve pedig a Milan-szurkolók joggal vághatták kedvenceik fejéhez: „Kígyót bűvölni inkább ne jöttetek volna ide!” Nemhiába tették, a szemfényvesztő szórakoztatás helyett a második félidőben góllal is szolgáltak a piros-feketék, Pato Ronaldinho balról érkező beadását belsőzte a kapuba. Nekünk azonban a 2–1-s végeredményt és a két csapat közötti 11 pontos különbséget látva egy olyan milánói mondás jutott eszünkbe, amely főleg az utóbbi három évben lett közkeletű: „Bajnok az Inter…”