Finomítani kellene a stíluson

„One ticket, please” – kukkan tott be az egyik jegyárusbódéba a szurkoló. Nem kellett aggódnia, negyven perccel a kezdés előtt volt még eladó szelvény bőven, az ablak mögött üldögélő hölgy pedig mosolyogva vette a lapot, angolos eleganciával tolta a jegyet a zöld sálat szorongató drukker elé.

Hiába, itt a tavasz, kezdődik a szezon, végre újra tétmecscset játszik a Ferencváros, s az angol stílusjegyek ezek szerint már nem csak a csapatra jellemzők.

A stadion körül sétálgatva megállapíthattuk, a szurkolók is idény eleji formában vannak még. „Te, mi is a kecskemétiek színe?” – kérdezte társát egy ferencvárosi, miközben éppen a KTE lila-fehér címerét nézegette. Aztán csak leesett neki a tantusz. A kecskeméti szurkolók eközben pedig már azért „ették a kefét” a lelátón üldögélve, mert hiába játszott hazai pályán a csapat, a gyepen olyan nyugalommal sétálgatott a Ferencváros kabalafigurája, mintha legalábbis az Üllői úton lenne. Néhányan felháborodva meg is jegyezték, kedvük lenne egyesével kitépkedni a zöld-fehér sas tollait.

Harminchét perccel a kezdés előtt megjelent a játékoskijáróban Tomiszlav Szivics, körbenézett a stadionban, majd összerántva elegáns kabátját leült a kispadra. Öt perccel később pedig Bobby Davison is előbukkant, ám ő rövidnadrágban, kocogósra véve a figurát odanyargalt melegítő játékosaihoz.

A Ligakupa tavaszi első fordulójában egy holland és egy angol stílust képviselő együttes találkozik – Magyarországon. Tomiszlav Szivics a felkészülés programját a decemberben Hollandiában szerzett tapasztalatai alapján állította össze (hosszabbak az edzések, nagyobb hangsúlyt kap a taktika, többet járnak konditerembe a futballisták), míg Bobby Davison szép lassan saját stílusára formálja a Ferencvárost.

Örülhettünk, mindkét szakvezető a támadófutballra szavazott, a Kecskemét és a Ferencváros is sokat gyakorolta a támadásvezetést a felkészülés alatt. A KTE szerb vezetőedzője nagy stratéga. Éppen ezért, miután belátta, hogy a bajnokság őszi szakaszának utolsó három-négy fordulójában már „leolvasták” csapata kétcsatáros játékát, a téli hónapokban új rendszert gyakoroltatott az együttessel. A stílus azonban maradt, támadni kell – hangsúlyozta Tomiszlav Szivics.

Dörzsöltük is a tenyerünket, naivan azt hittük, hogy nyilván ötpercenként kell majd jegyzetelni a gólhelyzeteket. Ehhez képest az első negyvenöt percben (direkt számoltuk...) az általában célt tévesztő beadásokon, három távoli kapura lövésen és két veszélyes vendégakción kívül csupán Dramane Kamate les címén érvénytelenített gólja után pattantak fel a szurkolók. A Ferencváros légiósa, miután kilőtte a jobb alsó sarkot, reklamált még egy keveset Bede Ferencnél, ám miután látta, hogy rajta kívül mindenki megindul hátrafelé, barátságosan hátba veregette a játékvezetőt, majd mosolyogva odébb kocogott ő is. Ekkor üvöltött be egy szurkoló a pályára: „Pihenni vagy futballozni jöttetek ti ide?!”

No, nem ezért, de Bobby Davison támadósort cserélt a szünetben, így mire elkezdődött a második félidő, Paul Shaw-ék már lezuhanyozva, keresztbe tett lábbal, melegítőben üldögéltek a lelátón. A Ferencváros angol vezetőedzője így is tervezte, a szünetben már mind az öt cseréjét kihasználta.

A holland és az angol vonal viszont még ekkor is csak foszlányaiban látszódott a csapatokon: kemény belépőkben, lőtt passzokban, pontos keresztlabdákban nem volt hiány, akadt egy-egy nagyobb helyzet is, de a külföldi stílus nyilván lesz még ennél érzékelhetőbb is.

Legalábbis reméljük, nagyon reméljük.