Ha a magyar utánpótlás-váloga tottak szakmai munkájáért felelős Wilco van Buuren a holland „építőmunkás” (legalábbis lapunknak így jellemezte magát a szakember), akkor Zsivoczky Gyula szövetségi edző lehetne a magyar „malteroskanál”.
Elvégre mindkettő szükséges ahhoz, hogy a magyar futball újból erős vár legyen.
Az építkezés az alapok kiásásánál tart, a hét végén ötödik alkalommal gyűltek össze U17-es és U19-es tehetségeink, hogy közösen erősödjenek. A tempó feszített, de a cél nemes: csak sikerek zárhatják el a panaszcsapokat.
„A nyolchetes edzőtábor lényeges eleme, hogy csapataink elsajátítsák az eredményre vezető játékrendszert – említ meg egy napirendi pontot a sok közül Zsivoczky Gyula. – Nem pusztán a technika és a taktika begyakorlása a fontos, közben rengeteg vizsgálatnak is alávetettük játékosainkat.”
A szövetség fejlesztési igazgatója, Jámbor László az eredmények láttán elmondta: a fiatalok zöme rosszul terhelt, túledzett.
„Sajnos ez igaz – sóhajt a szövetségi edző. – Nem a minél több, hanem a minél jobb edzésen kell lennie a hangsúlynak. Sokszor úgy kapjuk meg a játékosokat, hogy ólomlábakon járnak a fáradtságtól. Márpedig a szervezetet csak ideig-óráig lehet becsapni. Ilyenkor jönnek az izomsérülések, amelyek egyébként megelőzhetőek lennének.”
Ezért a holland szakmai stáb hatékony(abb) együttműködést sürget az anyaegyesületekkel. A központi edzőtáborozás során Wilco van Buuren és Jámbor László is szívesen látja – látná – a hazai szakembereket is.
„Már-már igénylik, hogy vitatkozzanak velük – árulja el Zsivoczky Gyula. – Úgy vannak vele, hogy csak így lehet előrelépni. Eleinte nekem is újdonság volt, mennyire ragaszkodnak az együttműködéshez. A fő csapásirányokat nyilván Jámbor László és Wilco van Buuren határozza meg, de mindketten rendkívül nyitottak, és folyamatosan keresik a kommunikáció lehetőségét.”
Csakhogy az általuk kijelölt út nem minden szakember számára volt járható.
„Arról szó sincs, hogy egyszerű bójatologató lennék a holland mellett – mondta a szakember. – Mindig, mindenben együttműködünk. Számomra kiváló alkalom ez a tanulásra, és büszkén vállalom ezt a szerepkört.”
Mindannyiuk büszkeségei az U20-as válogatott tagjai, akik egy esztendővel korábban (és persze egy évvel fiatalabban) Sisa Tibor vezetésével szereztek Európabajnoki bronzérmet, s ennek jutalma a szeptemberi, egyiptomi vb-részvétel.
„A keretünk adva van, de van még hely néhány fiatal tehetségnek – folytatta Zsivoczky Gyula. – Ezek a fiúk letettek valamit az asztalra, a csapatot jegyzik már a kontinensen is. Hosszú távú, öszszetett felkészülés közben vagyunk. Ha a sérülések elkerülnek bennünket, és a sorsolásnál kicsit mellénk szegődik a szerencse is, akkor szép jövő állhat előttünk.”
Felvetődhet: kinek a sikere lesz, ha a fiatal, feltörekvő generáció egyszer csak a „nagyok” között is befut?
Sisa Tiboré? Wilco van Buurené? Jámbor Lászlóé vagy épp Zsivoczky Gyuláé?
„A magyar labdarúgásé!” – kapjuk a választ.
Igaz, ez nem is lehet kérdés.