Álom és valóság

S akkor nézzük, ki mindenki pompázna a Manchester City halványkék mezében, ha az események úgy alakulnának, ahogyan Manszur Bin Zajed alNahjan sejk megálmodta!

Arról, hogy a klubot tavaly megvásárló arab befektető elhatározása (Világverő csapatot építeni!) komoly, ország-világ meggyőződhetett 2008 nyarán, amikor – „bemutatkozó ajándék” gyanánt – Robinho brit átigazolási rekordot jelentő 32.5 millió fontért lett a City játékosa. Időközben olyan érzetünk is keletkezett, hogy Manszur sejk bukszája kiapadhatatlan – függetlenül attól, hogy van-e éppen globális pénzügyi krízis vagy nincs. S mivel a kifinomultan működő brit sajtó tudja a dolgát, napi rendszerességgel értesülünk a City „készülőben lévő” szenzációs ügyleteiről; hogy a klub illetékesei mely játékosok megszerzése érdekében tettek jelentős lépéseket ténylegesen, nem mindig dönthető el.

Kaká esetében kétségkívül a lehető legtovább licitált az angol klub, és biztosra vesszük, hogy az elképesztő, 100 millió fontot meghaladó utolsó ajánlatát is megfejelte volna, ha Olaszországban nem alakul ki olyan hisztérikus hangulat, amilyenben Silvio Berlusconi, a Milan első embere – ne feledjük, politikus és olasz miniszterelnök is egyben! – egyszerűen nem adhatta el a bevallottan kedvenc futballistáját. Az ügy legfőbb tanulsága az, hogy a Citynek a mesés pénzügyi ajánlatát a mostaninál meggyőzőbb hoszszú távú szakmai tervekkel kell vonzóbbá tennie, ha olyan arculatmeghatározó futballistákra vágyik, mint a pályán és azon kívül is feddhetetlen életű Kaká.

A hasonló fajsúlyú, tehát minden tekintetben abszolút példakép és világsztár futballisták közül további kettővel kapcsolatban tartotta magát a pletyka napokig, hogy a Citybe igazolhatnak. Gianluigi Buffonért 50 millió fontot áldozott volna az angol klub, mígnem egy idő után a Juventus kategorikusan elutasította kapusa eladásának lehetőségét. Thierry Henry esetében más a helyzet: a hír eleinte úgy szólt, hogy akkor tesznek kísérletet a megszerzésére ezen a télen, ha a francia ugyanolyan boldogtalannak tűnik az ősszel a Barcelonában, mint 2008 tavaszán. Mivel nem tűnt annak, a legújabb verzió szerint talán a nyáron próbálják meg behálózni, feltéve, hogy a tavasszal boldogtalannak tűnik stb., stb…

Sokan David Villát is a nyári zsákmány részének sejtik, aminek némi táptalajt ad, hogy az Eb-gólkirály jelenlegi klubja, a Valencia nem dúskál az anyagiakban, vagyis a City által kilátásba helyezett 70 millió fontnak éppenséggel lenne helye. A jelenlegi kevés szereplési lehetőség teszi elvben elérhetővé Robbie Keane-t és Carlos Tévezt, Kaká elutasítása miatt került képbe a brémai Diego, s felvetődött David Trezeguet, Fernando Torres, Michael Owen, Esteban Cambiasso és Kolo Touré neve is – ez utóbbi ötös fogat létrejötte inkább már az újságírói fantázia gazdagságát bizonyítja. A blackburni Roque Santa Cruzra viszont szinte az utolsó pillanatig alkudott a City vezetősége a Blackburnnel, mígnem a sokadik visszautasítás után feladta. John Terry neve egy, az esetleges Chelsea-vel kötendő, Robinho Londonba kerülését eredményező üzlet elemeként tűnt fel, hasonlóképpen Didier Drogbáé. Jellemző, hogy még az átigazolási időszak utolsó napján is akadt, aki állította: látta az elefántcsontparti csatárt az egyik előkelő manchesteri szállodában reggelizni, és szinte az arcára volt írva, hogy a City főhadiszállására készül…

Íme, a Manchester City képzeletbeli szuperkerete – a teljesség igénye nélkül. A csapat szurkolóihoz intézett terjedelmes bemutatkozó levelében Manszur sejk azt írta, futballrajongóként pontosan tudja, hogy nem lehet egyik napról a másikra felépíteni egy olyan csapatot, ami eséllyel törhet a Premier League trónjára. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy szándékai komolyak, befektetése hosszú távra szól; vagyis ne lepődjünk meg, ha a szerződési ajánlataira eddig nemet mondók és a szimplán csak hírbe hozottak némelyike hamarosan mégiscsak a City halványkék mezében pózol majd.

Az angol sajtó által folyama tosan emlegetett világsztárok mellett Mark Hughesnak megvoltak a saját – reálisabb – elképzelései a Manchester City megerősítéséről. A walesi menedzser elsősorban hiányposztokra igazolt volna, mivel az a célja, hogy minden pozícióban két bevethető játékosa legyen. A szakember leginkább olyan tapasztalt labdarúgókat keresett, akik azonnal a középmezőnyben kullogó csapat segítségére tudnának sietni. Természetesen itt nem is a Kakához hasonló, nehezen megszerezhető futballistákról van szó, hiszen a klub a télen nem tölthet el hosszú heteket tárgyalással minden egyes kiszemelttel, így talán nem túlzás azt állítani, hogy a szükség törvényt bont alapon az érkezők némelyikét valós árán felül szerződtették.

Manszur sejk, az együttes arab tulajdonosa állítólag igen aktív szerepet vállal a csapat felvirágoztatásában, a hírek szerint minden egyes Cityajánlatot megmutatnak neki, ami az aláírásával válik hivatalossá, és Haldun al-Mubarak klubelnök folyamatosan informálta az éppen zajló tárgyalások helyzetéről.

Az első téli igazolás Wayne Bridge volt, a 32-szeres angol válogatott balhátvéd Ashley Cole mögött csak kevés lehetőséget kapott a Chelsea-ben, a Citynek pedig égető szüksége volt valakire ezen a poszton, így a 28 éves játékos szükséges vételnek bizonyult.

A második érkező neve is ismerősen csenghet az angol futballt kedvelők számára, a West Hamtől igazolt Craig Bellamy korábban többek között a Newcastle-ben és a Liverpoolban is megfordult. A walesi támadó problémás játékos, és először inkább a Tottenhambe ment volna, de a Blackburnnél már dolgozott együtt Hugheszal, ő állítólag megtalálta a közös hangot a renitens labdarúgóval, aki rögtön góllal mutatkozott be új klubjában.

Harmadikként a holland Nigel de Jongot sikerült elcsábítani a Hamburgból, a védekező középpályás az Ajax akadémiájáról került ki, és a nyáron tagja volt annak a holland válogatottnak, amely csak egy gólt kapott az Európa-bajnokság csoportkörében. A 24 éves játékosnak tehát jó az ajánlólevele, a 18 millió fontos vételárat meghallva azonban volt, aki hitetlenkedve csóválta a fejét. Főleg annak fényében, hogy a szerződésében szereplő záradékának megfelelően a nyáron ezen összeg tizedéért hagyhatta volna el Németországot.

Az utolsó januári érkező Shay Given, akit a Newcastletől sikerült megszerezni. Az ír több mint 450 mérkőzésen védte a „szarkák” kapuját, posztján a Premier League legjobbjai között emlegetik, így a City háza táján – talán a kispadra szoruló Joe Hart kivételével – mindenki roppantul örül érkezésének. A kapus szerződtetése sem volt problémamentes, Joe Kinnear, a Newcastle menedzsere sértőnek nevezte a kékek első, ötmillió fontos ajánlatát; ha a híreknek hinni lehet, Given végül nyolcmillióért költözött Manchesterbe.

A Citynek végül különösen nagy szüksége lett volna még egy jó felépítésű befejező csatárra, mivel a jelenlegi támadók nem sok veszélyt jelentenek a levegőben, és az ellenfelek védelme általában könynyen elnyomja őket; lapzártánkig úgy tűnt, Hughesnak nyárig meg kell elégednie a fentebb említett erősítésekkel. Az újak többsége még csupán néhány meccsen lépett pályára, így csak a szezon végén lehet biztosan megállapítani, megérte-e az igazolásuk. A vezérkar természetesen reménykedik abban, hogy nem jutnak néhány, a nyáron szerződtetett játékos sorsára. Tal Ben Haimot és a 19 millió fontért cserébe három gólig jutó Jót már kölcsönadták a Sunderlandnek, illetve az Evertonnak, a nem különösebben ismert brazil Glauber még a csapatnál van, de egyelőre csak annyiban vétette észre magát , hogy néhányszor már ült a kispadon. Velük ellentétben a szintén a nyáron igazolt Robinhónak viszonylag jól megy a játék – 32.5 millió fontért cserébe ez a minimum –, mellette Vincent Kompany, Shaun Wright-Phillips és Pablo Zabaleta is állandó szereplő, így a City drukkerei remélik, az új érkezők is az utóbbiak példáját követik majd.