A németalföldi építőmunkás vágyai

Erős, férfias kézfogása határo zottságra vall, és már messziről lerí róla, hogy céltudatos ember.

A holland Wilco van Buuren nem az a fajta ember, aki örömét leli a semmittevésben; amióta ő felel a magyar utánpótlás-válogatottak szakmai munkájáért, nincs egyetlen szabad perce sem. Nem tud, és nem is akar visszavenni a tempóból: játékosmegfigyelés, edzésvezetés, papírmunka. Megnyugtat, hogy tíz perce azért még van ránk, s bár szabadkozik, hogy németül nem beszél valami gördülékenyen, végül annyira belelendül, hogy ha akarnánk, se tudnánk leállítani. Igaz is, jó előre figyelmeztettek bennünket, ha futballról van szó, a szakember órákig képes társalogni.

A tervezett tíz percből végül sokkal több lett, ám ezt egy pillanatig sem bántuk.

Reméljük, nem ha ragszik meg a felvetésért: korábban a holland Van Buuren vezetéknév sokkal inkább a nemzetközi zeneipar, mintsem a labdarúgás révén vált ismertté Magyarországon.

Arminra, a lemezlovasra gondol? – néz kérdően Wilco van Buuren. – Nos, ő nem rokonom, viszont sokat hallottam róla. Tudom, mennyire sikeres, ezért aztán nem is bánnám, ha családtag lenne.

Nyilván csak tréfál. Ám ettől még tény, mielőtt a magyar szövetség alkalmazásába állt volna, alig volt ember idehaza, aki kapásból tudta, hogy kicsoda Wilco van Buuren... Hollandiában a híresebb emberek közé tartozik?

Dehogyis. Megadatott, hogy olyan kiváló játékosokkal futballozzam egy csapatban, mint Marco van Basten vagy Frank Rijkaard. Ők híresek, engem pedig ismernek a szurkolók – és ez azért nagy különbség.

Csupán huszonhét esztendős volt, amikor véget ért a játékos-pályafutása. Mi történt?

A csípőm nem bírta. Pedig olyan védő voltam, aki mindenki másnál jobban elviselte a fájdalmat. Sokszor harcoltam összeszorított foggal, s talán ezért is fordulhatott elő, hogy nemigen törődtem a sérüléseimmel. Később azonban be kellett látnom: ennyi volt, kész, vége.

A magyar fiatalok nem bíznak önmagukban

Az meg sem fordult a fejében, hogy elhagyja a futballt?

Nem, és nem is tehettem volna meg. A név ugyanis kötelez: az édesapám és a bátyám is edző. Sportcsalád a miénk, nem szakíthattam a hagyományokkal, így aztán mindent alárendeltem annak, hogy sikeres legyek a szakmában.

És sikeres lett?

Eddig nem volt rivaldafényben… Az Ajaxnál a fiatalok felkészí- >>>