Ne szólj szám…?

MIHÁLYI ANDRÁS, SZŰCS ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS, SZŰCS ANDRÁS
2009.01.25. 01:53
Címkék
Nem fújhat egy elismert kosárlabda-játékvezető az illetékeseknek nem tetsző hozzászólása miatt, amelyet nyilvános, bárki számára elérhető internetes fórumon tett. Az ügy a szövetség elnöksége elé került.

A tény: Hartyáni Zsolt, a honi játékvezetői kar egyik legtekintélyesebb tagja mostantól meghatározatlan ideig nem vezethet meccseket. Az ok: egy internetes fórumon „kifejtett tevékenysége” – állítólag olyan kijelentésekre ragadtatta magát, amilyeneket a játékvezetői kar tagja nem tehet. A határozat Szabó György, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége játékvezetői bizottsága jelenlegi elnökének beadványa nyomán született meg, mely szerint az MKOSZ elnökségétől fegyelmi vizsgálatot kért korábbi kollégája ellen.

Korábbi – írjuk, Szabó ugyanis már nem fúj, sőt az ominózus november 28-i Körmend–Szolnok férfibajnoki óta – amelynek legvégén az ő tanácsára hoztak a játékvezetők immár két hivatalos fórum által is megváltoztatott, tehát rossz döntést – nem is komisszárkodik. Az is köztudomású, hogy nincs jóban Hartyánival, leginkább amiatt, mert különböző oldalra kerültek az őszi bírósztrájk során, amikor Hartyáni a régi JB-t támogatta, míg Szabó az új JB elnöke lett, ám a bírók többsége nem utóbbi mellett állt – ennek is szólt a sztrájk.

No, de ez most mind mellékszál. A lényeg, hogy ezek szerint egy alapvetően szurkolói fórumon – amelyen a véresszájú ultrák mellett játékosok, játékosügynökök, sőt újságírók is rendszeresen feltűnnek, és itt jelentkezett szólásra Hartyáni, akinek élménybeszámolóit, szabálymagyarázatait kifejezetten szívesen fogadták a törzstagok – a vélemény ilyen következményekkel jár. Súlyosabbakkal, mint amikor egy kosarast kiállítanak, ugyanis amíg ő a fegyelmi döntésig játszhat, Hartyánit nem engedik vezetni az eljárás lezárásáig.

Hol itt a szólásszabadság?

Végezetül íme annak a hozzászólásnak a részlete, amely alighanem kiverte a biztosítékot a megsértődőknél: „A sztrájk utáni bizottságról csak azt tudjuk, ki van hirdetve, hogy létezik, egyébként meg nem csinál semmit. Azt gondolom, ha ez így megy tovább, katasztrofális állapotok alakulhatnak ki. Az hosszú távon nem működhet, hogy a játékvezetők teljesítménye csak az önbecsülésükön és a saját szorgalmukon múljék. Ez olyan, mintha egy csapat úgy működne, hogy minden játékosa önállóan edz, ha akar... Aztán a meccsen nyújt, amit nyújt.”

Legfrissebb hírek

Szoboszlai a távolba néz, Schäfer úszósapkában – galéria

Magyar válogatott
7 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte a Szegedet

Vízilabda
16 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
25 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
27 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
34 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
44 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
2 órája