Ásóverseny után

Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz – a leendő Dakargyőztes páros. S hogy miért vehető ez majdnem biztosra egy nappal a verseny vége előtt? Nos, azért, mert a versenyben élen álló két gyári Volkswagen (vagyis Giniel de Villiers és Mark Miller) a pénteki szakasz harmadik kilométerénél megállt, és megvárta a harmadik csapattárs Dieter Deppinget, hogy egymást segítve, konvojban haladjanak tovább.

A nemzetközi autósportban tilos a csapatutasítás, úgyhogy valószínűleg sohasem tudjuk meg, mi hangzott el a Volkswagen-csapat csütörtök esti megbeszélésén, de az biztos, hogy a kétszeres világbajnok Carlos Sainz bukása után át kellett gondolni a stratégiát. Az egyetlen megoldás pedig az, ha a két élen álló nem vállal fölösleges kockázatot, mert akkor dupla Volkswagen-siker születik. Az vesse rájuk az első követ, aki nem így döntene.

Ami a szakaszt illeti, azt Joan Roma nyerte meg – sovány vigasz lehet ez a Mitsubishinek az idei balszerencsék után.

A magyarokról szóló beszámolónkban vissza kell utalnunk a csütörtökön történtekre – ez fontos annak érdekében, hogy megértsük, hogyan is alakultak az események. A lényeg: a rendezők a szakaszt a 175. kilométernél félbeszakították, mert több tucat versenyző bolyongott a dűnék között kilátástalan helyzetben. Akkorra már több mint harmincan célba értek, de sajnos nem volt köztük az összetettben legjobban álló Palik László, Darázsi Gábor kettős…

„Ástunk, mentünk, ástunk, mentünk… Csodálom, hogy a kuplung egyáltalán kibírta – mondta Palik. – Ezeket a pályákat nem kifejezetten épített tereprali-autóknak találták ki. Méterről méterre küzdöttük magunkat előrébb a mély homokban, körülöttünk vagy harmincan tették ugyanezt, és embernek nem volt ötlete, hogyan kellene kikeveredni onnan. Volt, aki már öt órája ott ásott, s volt olyan BMW-s ellenfelünk, akivel eddig percekre menő küzdelmet vívtunk, most meg egymásnak dőlve azt kérdezgettük, mi értelme volt az eddigi küzdelemnek. Aztán délután négykor leszállt a helikopterével Étienne Lavigne versenyigazgató, és berekesztette az ásási versenyt. Délután négykor…”

A döntést természetesen követnie kellett valamilyen határozatnak arról, milyen időeredményt kapnak azok, akiket kitereltek a pályáról. A helyzet Palikék esetében a következő: a saját idejükhöz hozzáadták a leglassúbb célba érkező versenyzőnek a hátralévő szakaszon elért részidejét, plusz kaptak két óra büntetést. És az elmúlt majd két hétben elért remek eredményeknek köszönhetően a Nissan-páros alig néhány helyet csúszott vissza az összetettben – a 12. helyről várhatta az idei Dakar utolsó előtti szakaszát, amelyen meglehetősen hátrányos helyzetben, a mezőny második felében rajtolva a 24. helyen ért célba.

Az előző nap remeklő Szalay Balázs, Bunkoczi László párosnak ezúttal nem volt gondmentes a napja – már reggel adódott valami technikai gond az Antarával, s végül a kettős a 83. helyen ért célba. A lényeg azonban az, hogy továbbra is versenyben van (sőt időnként az élmezőnyben is megvillantja oroszlánkarmait), főleg annak tudatában igaz ez, hogy a mezőny nagy része már „elhullott”.

Liszi László és Fenesi József ekkor még a pályán volt – nem mondhatnánk, hogy könnyű napokkal a háta mögött. Pénteken hajnali négykor ért a páros a táborba (miután a törött féltengellyel, kétkerék-hajtással valahogy kievickélt a pokoli dűnék közül), s nem sokkal később pedig már indulhatott is tovább. S ez már nem az első ilyen szakasz volt. Mit mondhatnánk? Erőltetett menet…

Az egyetlen magyar motoros, Dési János a 32. helyen teljesítette a fizikailag eléggé megterhelő szakaszt, az összetettben ezzel az 53. pozícióba zárkózott fel. Azt mondja, most már az utolsó erőtartalékait mozgósítja, ezért nem is baj, hogy a pénteki szakasz egy kicsit könynyebb volt, mint a korábbiak.

„Szerpentineken vezetett a pálya: arra kellett a legjobban figyelni, nehogy leessünk a szakadékba – nekem kétszer is majdnem sikerült – mondta Dési. – Mindennap úgy érzem, hogy hullafáradt vagyok, de közben meg már kezdem megszokni a terhelést, lehet, ha azt mondanák, menni kell tovább, akkor mennék.”

Majdnem biztos, hogy nem mondják azt – a verseny szombaton véget ér, vasárnap ugyanis már csak az ünnepélyes célceremónia vár a mezőnyre, s egy tiszteletkör a várhatóan több százezres Buenos Aires-i publikum előtt.