Naby – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2025.08.27. 23:30

AMIKOR AZ ELSŐ MÉRKŐZÉSEN Ötvös Bence megsérült, sokan nem értették, miért nem Naby Keita állt be a helyére, és miért Kristoffer Zachariassen. A guineai fedezet a visszavágón már ott volt a kezdőben, és nem túlzás azt mondani, főszereplő volt a meccsen – az első szakaszban mindenképp. Amikor 2024 végén kiderült, hogy a futballista, aki két évig a Salzburg, két évig az RB Leipzig és öt esztendőn át a Liverpool tagja volt, a Ferencvároshoz csatlakozik, akadtak kétkedők: sérült, fegyelmi ügyei voltak, amiért lemondtak róla Brémában, szóval, nem volt egyértelmű, mekkora segítség lehet ő a magyar bajnoknak.

A játéktudása nem volt kérdéses, de a fizikai állapota miatt a tavasszal még nem tudott sokat hozzátenni a zöld-fehérek játékához. Ám fél év elég volt, hogy magára találjon, és a visszavágó első periódusában kiragyogott a mezőnyből. Mindig jó helyen volt, úgy tűnt, mintha másodpercekkel előbb tudná mindenkinél, merre megy a labda, mi történik majd. Az első ihletett labdakihozatala után pánikban mentett a kapujából messzire kifutó hazai kapus, a Varga Barnabás elé tálalt okos labdájával már ziccerbe került a Fradi, és vezetést is szerzett.

Ebben a pillanatban igazat adhattunk azoknak, akik a szerződtetése mellett kardoskodtak: kiemelkedően futballozott. Harmadik zseniális passza után Varga Barnabás kerülhetett volna helyzetbe, de fel kell mentenünk a csatárt, mert ilyen átadást itthon senkitől, a válogatottban legfeljebb Szoboszlai Dominiktól kaphatott, s nincs, mert nem lehet hozzászokva ilyen kiugratásokhoz. 

Ott voltak a pályán a futballisták – és ott volt Naby Keita, aki teljesen máshogy űzi ezt a szép sportágat, mint a többiek. 

Sajnos közben az erőteljes felépítésű Ötvös Bencét vállal arrébb tették, ez volt az első hazai gól kulcsa, azt a test test elleni párbajt nem lett volna szabad elveszíteni. A szünet előtt két fradista között lépett ki Leandro Andrade, középen Ibrahim Cissé területben helyezkedett, pedig a terület nem lő gólt, a csatár inkább – okosabb lett volna rá figyelni. Az történt, ami Budapesten is: jobban kezdett a Fradi, aztán a Qarabag gyorsítani tudott. 

Ami fontos: eljuthat Naby Keita szintjére Tóth Alex – s ez nem honfitársi túlzás –, aki elképesztően nagy gólt lőtt. A végén a csodában bízott mindenki, mert közel került hozzá a Fradi, de a Qarabag játszhat a BL-ben, mi pedig becsüljük meg az Európa-ligát: ott is sokat segíthet Naby Keita, Tóth Alex és a többi, szerdán hősiesen küzdő ferencvárosi játékos.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
1 órája

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
5 órája

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Gólok, gólörömök és pontosztozkodás Nyíregyházán – képek

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24

Temesvári Attila: Bódog Tamással a kispadon két-három ponttal többet szereztünk volna

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 14:22

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45