Hóból napra

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2009.01.11. 00:38
Címkék

Barcelonában minden csupa móka-kacagás. Nem csoda, hiszen a csapat formáján ma már nyoma sincs a karácsonyi szünetnek, bár a múlt szombaton a Mallorca ellen a katalán szurkolók még aggódtak csöppet, mert kedvenceik nyertek ugyan, de a játék korántsem volt olyan gördülékeny, mint a mögöttünk hagyott esztendő végén. Kedden azonban az Atlético Madrid elleni Király-kupa-meccsen viszszatért Lionel Messi, rúgott három gólt, és azóta újra minden magától értetődőnek tűnik Katalóniában. A Guardiola-alakulat pamplonai fellépése (az utolsó helyezett Osasuna ellen) zárja a 18. – elvileg még őszi – fordulót. A Barca komolyan veszi az összecsapást, amit mutat, hogy visszakerül a keretbe a kupameccsen pihenő Valdes, Puyol, Eto'o, Gudjohnsen, Xavi ötös fogat – utóbbi, akit a héten az IFFHS-nél a legjobb irányító játékosnak választottak a világon, háromszázadszor ölti magára az élvonalban az együttes mezét. Rafael Márquez öt sárgája miatt maradt otthon, Alekszandr Hleb pedig egész héten fájdalmakkal küszködött. A Real Madridnál Raúl már az ötszázadik bajnokijára készül vasárnap délután Mallorcán. Bár a blancók szívós munkával legyűrték a múlt héten a Villarrealt, nincsenek tavaszi hangulatban. A héten ugyanis akkora hó esett a spanyol fővárosban, amekkorát 55 éve nem láttak arrafelé. A hatalmas havazás miatt kialakult dugóban a pénteki edzésre hét játékos oda sem ért, s a maradék is csupán teremben tudott gyakorolni, illetve egy kicsit hógolyóztak a Bernabéu hófehérbe öltözött zöld gyepén. Az utazást is átszervezték a madridiak, és az időjárás alakulásától tette függővé Juande Ramos szakvezető azt is, hogy a mandulagyulladásából felépülő Gonzalo Higuaín kezd-e, avagy Klaas-Jan Huntelaar. A korábbi sérültekhez csatlakozott továbbá Guti, aki nem is tartott a csapattal Mallorcára, ahol annak ellenére kemény csata vár a poraiból feltámadni szándékozó Realra, hogy a csodás üdülőszigeten feltehetőleg nem fog esni a hó.

Legfrissebb hírek

Ez ám a meglepetés! Otthon kapott ki a Real Madrid a Celta Vigótól

Spanyol labdarúgás
4 perce

A Napoli megverte a Juventust a forduló rangadóján

Olasz labdarúgás
25 perce

Ligue 1: az emberhátrányban játszó Lyon kikapott a Lorient vendégeként

Francia labdarúgás
26 perce

Golovin Vlagyimir: Megmutattuk, hogy komoly csapatok ellen is tudunk jól kézilabdázni

Kézilabda
56 perce

Egy jó lövésre voltunk a döntetlentől a vb-favorit Dánia ellen

Kézilabda
1 órája

Női kézi-vb: Norvégia agyonverte Brazíliát, Románia győzelemmel zárt, újabb svéd blama

Kézilabda
1 órája

Szegeden felavatták Gönczy Lajos olimpikon emléktábláját

Atlétika
1 órája

Sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg a ZTE, az Újpest folytatta mélyrepülését

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik