Rácz László is gratulált a Koeman fivéreknek

2009.01.07. 01:04
Címkék

Erwin és Ronald Koeman egyszerre ért fel a csúcsra: a holland válogatottal nyert 1988-as Európabajnoki cím nyilvánvalóan mindkettejüknél az élre kívánkozik. A Szovjetunió játékosaként Rácz László többször is szembe került a Koeman fivérekkel.

„Ronald volt a nagyobb zseni, az ő játéka meghatározóbb volt a holland csapatban – mondta Rácz László. – Erwin teljesen más stílusban futballozott, emlékszem, mindig rengeteget futott a középpályán. Egy jó csapatba azonban kellenek az olyan típusú játékosok, mint amilyen ő volt, hiszen levette a terhet a sztárok válláról.”

Rácz László az 1988-as Eb-n a csoportmeccsen győztes gólt lőtt a hollandoknak (1–0), a döntő után viszont nem maradt más dolga, mint gratulálni Koemanéknak.

„Az első párharc előtt mi tartottunk a hollandoktól, viszont a döntő előtt úgy éreztem, inkább ők félnek tőlünk. Ehhez képest előbb mi győztünk, aztán ők…– vont párhuzamot a csapatok lelkiállapota között Rácz László. – A fináléban Marco van Basten góljánál éppen a csatár közelében álltam, amikor kapásból ellőtte a labdát, csak arra figyeltem, nehogy fejbe találjon, hiszen olyan erővel küldte meg… Persze ha tudtam volna, hogy a kapunkban köt ki, biztosan nem hajolok el előle.”

Legfrissebb hírek

Kizárták a Southamptont, a Middlesbrough játszhat a Premier League-be jutásért – hivatalos

Angol labdarúgás
6 perce

PL: Bournemouth–Manchester City

Angol labdarúgás
11 perce

Jégkorong-vb: Magyarország–Nagy-Britannia

Jégkorong
17 perce

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
26 perce

Légiósok: Szalai Attila nem zárkózik el attól, hogy Lengyelországban maradjon

Légiósok
47 perce

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
55 perce

Niké Liga: egygólos hátrányban a Komárom az osztályozón

Minden más foci
1 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik