Nem volt jelentkező

Sz. G.Sz. G.
2009.01.07. 01:04
Címkék
Noha a jelentkezési határidő lejárt, senki sem adott be pályázatot – azaz nincs jelölt a szövetségi kapitányi posztra a súlyemelőknél. Halász István főtitkár mégis bízik abban, hogy január derekán lesz, aki vállalja a megbízást.

Az érdeklődés hiánya miatt nincs kit meghallgatnia a Magyar Súlyemelő-szövetség edzőbizottságának, ebből adódóan ajánlást sem tud tenni az elnökségnek – tudniillik a hétfőn lejáró határidőig senki sem nyújtott be pályázatot a szövetségi kapitányi tisztségre. Ahhoz képest, hogy a kiírás után nem sokkal négy szakemberről is az a hír járta, érdeklődik a poszt betöltése iránt…

„Az az igazság, mégsem lepett meg a dolog – kommentálta a (meg nem) történteket Halász István, az MSSZ főtitkára. – Eleve kevés a számba vehető szakember, közülük is csak kevesen mozdíthatók ki jelenlegi környezetükből. Nehezen adnák fel – a sportágunkban különösen megbecsülendő – stabil egzisztenciájukat azért a posztért, amely nem jelent életbiztosítást, és amelyet betöltve adott esetben csak egy-két évre tervezhet az ember. Persze más lenne a helyzet, ha a szövetség gazdasági ereje megengedné, hogy vonzó ajánlatot kapjanak a szakemberek. De nem vagyok elkeseredve, nem kilátástalan a helyzet. Valakit mindenképpen felkérünk, hogy megbízással lássa el a kapitányi teendőket, azaz remélem, hogy január huszonegyediki ülésén az elnökségnek lesz kit meghallgatnia.”

Halász István hozzátette, egy edzőkolléga állítólag idejében postára adta jelentkezését, ám nevet csak akkor említ, ha pályázata valóban megérkezik, és igazolható, hogy a határidő lejárta előtt adta fel.

De vajon az eddigi szakvezető, Juhász István miért nem szállt ringbe?

„December végi ülésén az egyébként már csak a márciusi tisztújító közgyűlésig funkcionáló elnökség kiszavazott Héraklész-programvezetői tisztségemből, a tizenkét tagból három voksolt csak rám. Ezután miért gondolnám azt, hogy élvezném a bizalmukat a szövetségi kapitány kiválasztásakor? Döntésem másik oka, hogy meglehetősen elfáradtam, sokat kivett belőlem az olimpiai kvalifikációs időszak, amelyet lényegében egyedül kellett végigcsinálnom” – indokolt a tréner.

Kapitány tehát még nincs, csak az biztos, hogy márciusban uniós, április első felében pedig Európa-bajnokságot rendeznek.

Legfrissebb hírek

Mbappé és senki más

Foci vb 2026
47 perce

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2 órája

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
2 órája

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
3 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
4 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
4 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik