Hajnal és Dárdai az elitben

2009.01.07. 01:04
Címkék

A Kicker német sportmagazin a „keljfeljancsi”, illetve a „keresett” jelzővel és kitűnő besorolással honorálta Dárdai Pál és Hajnal Tamás őszi produkcióját. A magazin ugyanis elkészítette hagyományos szezonértékelését a középpályásoknál, és mindkét honfitársunk a legjobbak között kapott helyet: Dárdai a védekező középpályások között az „akikre figyelni érdemes”, Hajnal pedig a támadó középpályásoknál a „bő körbe” tartozók közé került be. (A pozitív kategóriák: világklasszis, nemzetközi klasszis, bő kör, akikre figyelni érdemes.)

Hajnal esetében ez egyben a csúcsot is jelenti, mivel a szakértők szerint a ligában nincs világ- vagy nemzetközi klasszis, és a Dortmund irányítójával egy szinten is csak Zvjezdan Misimovic, Diego, Sejad Salihovic, Carlos Eduardo, valamint Mesut Özil szerepel.

„A Borussia Dortmund két éve keresi Tomás Rosicky utódját. Hajnal Tamás személyében a nyáron megtalálta. Hajnalnak eleinte Sebastian Kehl mellett védekező középpályást kellett játszania, de később Jürgen Klopp edző átállt a rombusz alakú középpályás-felállásra. A Karlsruhétól megvett futballista három góljával és hat gólpaszszával azóta különösen hatékony” – írta róla a Kicker.

Dárdai 2007 januárjában már helyet kapott a rangsorban, ahova most visszakerült, miután a Hertha neki köszönhetően is a dobogóról kezdheti meg a tavaszt.

„Évről évre ugyanaz a történet: a rajt előtt Dárdai Pál egyetlen álomcsapatban sem szerepel, és a végén mindig játszhat a magyar. A berliniek szárnyalása az ő érdeme is. Dárdai a hetedik fordulótól stabil kezdőember, betömte a lyukakat, sokat futott, és 2007 óta először újra figyelembe vettük a ranglistánál” – hangzott a verdikt.

Legfrissebb hírek

Fölényesen nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája

Kizárták a Southamptont, a Middlesbrough játszhat a Premier League-be jutásért – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

PL: Bournemouth–Manchester City

Angol labdarúgás
1 órája

Jégkorong-vb: Magyarország–Nagy-Britannia

Jégkorong
1 órája

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
1 órája

Légiósok: Szalai Attila nem zárkózik el attól, hogy Lengyelországban maradjon

Légiósok
2 órája

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
2 órája

Niké Liga: egygólos hátrányban a Komárom az osztályozón

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik