Elmaradt az ünnep

R. P.R. P.
2009.01.07. 01:04
Címkék

Ha létezik izgalmas műlesiklóverseny, a zágrábi biztosan az volt. A horvátok népünnepélyt akartak rendezni a keddi viadalból – ez már nem sikerült. De kezdjük az elején. A versenyzőket borzasztó körülmények fogadták, a pályára szálló ködtől alig lehetett látni. Ennek meg is lett a következménye, mert az első futamban huszonheten estek ki a 73 indulóból, köztük volt a norvég Aksel Lund Svindal és a svájci Daniel Albrecht is. Félidőben a francia Jean-Baptiste Grange állt az élen a hazaiak kedvence, Ivica Kostelic, valamint az olasz Patrik Thaler előtt. A második futamban úgy tűnt, hogy egy másik olasz, a váratlanul feltámadó Giuliano Razzoli meglepi a mezőnyt, ám jött Kostelic, és három tizeddel átvette a vezetést. A horvátok tomboltak, de nem sokáig. A 27 század előnnyel induló Grange remekelt. Előnye vészesen fogyott, ám a célban öt század megmaradt, így boldogan emelhette karját a magasba. „Nem volt könnyű a pálya. Hallottam, hogy Kostelic előttem van, emiatt egy kicsit ideges lettem, nagy volt rajtam a nyomás” – mondta Grange, aki diadalával 60 ezer eurót tehet zsebre.

Legfrissebb hírek

Kizárták a Southamptont, a Middlesbrough játszhat a Premier League-be jutásért – hivatalos

Angol labdarúgás
5 perce

PL: Bournemouth–Manchester City

Angol labdarúgás
10 perce

Jégkorong-vb: Magyarország–Nagy-Britannia

Jégkorong
16 perce

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
25 perce

Légiósok: Szalai Attila nem zárkózik el attól, hogy Lengyelországban maradjon

Légiósok
46 perce

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
54 perce

Niké Liga: egygólos hátrányban a Komárom az osztályozón

Minden más foci
1 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik