A 75 éves Ferike

A kérlelhetetlenül szigorú edző, a mindig hajlíthatatlanul karakán szakember szava ezúttal elcsuklik. Kétszer kezdi el a mondatot, mégsem jut a végére, sírás fojtogatja… A hajdani játékosok, a vezetők, a vendégek köszöntése után ugyanis most a család, a társ köszöntése következik… Kovács Ferenc a tiszteletére rendezett születésnapi vacsorán megpróbálja megköszönni feleségének az elmúlt 52-53 évet… Néhány megható mondatánál is többet jelentenek az elfojtott hallgatás pillanatai és a könnyek.

Az FC Fehérvár tulajdonosának fővárosi éttermében hétfő este szeretett klubja köszöntötte a szerdán 75 esztendős mesteredzőt. Igen, a fehérváriak a tenyerükön hordják Kovács Ferencet, pedig az MTK vagy az MLSZ is tehetne így (a kék-fehéreknél bő két évtizedet húzott le a pályán és a kispadon, a szövetség szolgálatában válogatott, olimpiai bronzérmes, majd a válogatott edzője és szövetségi kapitány volt).

A magyar futball olyan generációjához tartozik a hajdani Kovács III, amelyben tolongtak a világklasszisok, a zsenik, a legendás tudású egyéniségek. Így történhetett, hogy csak a mai, sivár futballvilágban csodálkozunk rá az ő páratlan karrierjére. Az MTK-ban csupán harmadik volt a Kovácsok között, nevezték Kiskovácsnak is, ha pedig a keresztnevén emlegették, akkor ő volt a Ferike, és maradt sokaknak máig. Persze, hogyan is lehetett volna komolyabb megszólítása az akkori magyar futballban, amelyben a Ferencek legnagyobbikát is csak Öcsinek hívta mindenki… Apropó. A magyar labdarúgásban csak ők ketten – Kovács Ferenc és Puskás Ferenc – vitték végbe azt a páratlan bravúrt, hogy játékosként és edzőként is sikerült európai klubtorna döntőjébe jutniuk. Amíg a zseniális Öcsi a Real Madriddal ötször is volt BEK-döntős, a Panathinaikoszt pedig edzőként vezette a legrangosabb klubtorna fináléjába, Kovács Ferenc magyar klubokkal menetelt a döntőig. Az MTK futballistájaként KEK-döntőt játszott 1964-ben, a Videotonnal pedig az UEFA-kupa mezőnyét verte végig egészen a döntőig (sőt még Madridban is diadalmaskodtak…) Lélegzetelállító teljesítmény, főként az azóta történtek tükrében. A Ferencváros 1995-ös BL-szereplését leszámítva még csak említésre méltó klubsikert sem tudott felmutatni a magyar labdarúgás a Vidi 1984–1985-ös menetelése óta. Mégis megtörténhetett, hogy Kovács Ferencet elfelejtette a sportág. Hatvanévesen, ereje teljében (bár ránézésre, hála Istennek, ma sincs rosszabb formában!) lépett le elegánsan a szakadék felé száguldó magyar futball vonatáról. Most azonban ne erről beszéljünk, hanem arról, amiről a szakember maga is szólt: a elkövetkezendő huszonöt évről.

„Véglegesnek hitt elhatározásomat azért változtattam meg, mert Orbán Viktor elnök úr és Mezey Gyuri meggyőztek arról, hogy Felcsúton és Fehérváron olyan célok vannak, amelyekért érdemes dolgozni – jelentette be a születésnapi köszöntések után Kovács Ferenc. – Miután egyedülálló lehetőségekkel elindult a Puskás-akadémia munkája, Garancsi István pedig feltámasztotta a Videotont, megnyílt a lehetőség arra, hogy újra számottevő szakmai munka folyjék. Ez hasonlít a faültetéshez, amely folyamatos és áldozatos munkát követel éveken át, de az első gyümölcsökre sokat kell várni. Kívánom azonban, hogy az akadémisták minél előbb megjelenjenek az élvonalban, volt fehérvári játékosaimnak pedig, hogy az új generációk révén edzőként legyen hasonló sikerekben részük, mint amilyenekhez ők segítettek engem annak idején. Ehhez minden tőlem telhető segítséget megadok nekik.”

Berzi Sándor fehérvári ügyvezető elmondta, a klub tiszteletbeli elnökeként Kovács Ferenc sokkal többet tesz, mint azt a tiszteletbeli pozíció feltételezné. Járja a meccseket, megosztja észrevételeit, tanácsait a vezetőkkel, figyeli a fiatalokat. A Puskás-akadémia szakmai irányító testületének tagja ennek megfelelő, a munkáját segítő ajándékot kapott az intézmény alapítójától, Orbán Viktortól: egy jegyzetfüzetet tollal, valamint az autójába egy műholdas navigációs készüléket, útvonaltervekkel kisegíteni az akadémia saját, pótolhatatlan tehetségkutató „GPS-ét”, azaz Kovács Ferencet…