Erős a magyar kard

A. A.A. A.
2009.01.04. 23:21
Címkék

Minden várakozásunk ellenére egy szem magyar sem maradt a női párbajtőrvívók 16-os tábláján, annál több a női kardvívókén. Hat magyar nyolcaddöntős lett, közülük ketten még tovább jutottak. A felnőttválogatott Benkó Réka viszont 8:5-ös vezetésnél érthetetlenül leblokkolt, és zsinórban tíz tust kapva kiesett. A kadétkorú olasz Caterina Navarria győzte le, aki később bizonyította, hogy átlagon felüli tehetség: a mezőnyt végigverve a dobogó felső fokára léphetett.

Kettővel lejjebb pedig egy másik felnőttválogatott magyart, Pető Rékát köszönthették az eredményhirdetésnél. Voltak győzelmi esélyei az elődöntőben, az ukrán Irina Kravcsuk ellen többször is tust értek remek tempójú karvágásai, végül 15:13-ra maradt alul. Amit a nap folyamán láttunk a többségtől, a londoni olimpiára nézve is biztató, mert e versenyszám junioreredményeiből lehet levonni a legreálisabb következtetéseket a jövőre vonatkozóan.

„A női kard mezőnye jóval fiatalabb, mint a férfiaké, a junior- és felnőttversenyek indulói között ezért nagy az átfedés – mondta Nébald György szakági szövetségi kapitány. – Erősödik az utánpótlásunk, rendre ott vagyunk a legjobbak között.”

Legfrissebb hírek

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
27 perce

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
48 perce

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
1 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
1 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
1 órája

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2 órája